Schengen, az OMV és a román érdekérvényesítés

Amely után Marcel Ciolacu román kormányfő leszögezte: a kormánynak esze ágában sincs az OMV számára kedvezően módosítani a fekete-tengeri földgáz kitermelésére vonatkozó offshore-törvényt, különös tekintettel arra, hogy Ausztria vétója miatt Románia továbbra sem csatlakozhat a schengeni övezethez.

Persze fölmerülhet a kérdés: nem az almát a körtével akarja összehasonlítani az, aki összeköti a gázkitermelés ügyét a schengeni csatlakozással?

Bár látszólag valóban két, teljesen különböző ügyről van szó, egyáltalán nem ördögtől való egy lapon emlegetni őket Bukarest részéről.

Elvégre a nemzetközi diplomácia különböző területeit, a politikai és gazdasági kapcsolatok világát szoros szálak fűzik össze, és egyáltalán nem szokatlan, hogy bizonyos politikai döntéseket más, azokhoz nem közvetlenül kapcsolódó politikai, illetve gazdasági ügyektől tesznek függővé.

Mint ismeretes, mire tavaly decemberre úgy tűnt, sokévnyi várakozás után végre minden EU-tagállam beleegyezik Románia schengeni csatlakozásába, az osztrák kormány váratlanul jelezte: mivel nem elégedett a külső uniós határok védelmével, vétózni fog. Indoklásként azt hozta fel, hogy az országba tavaly több mint százezer illegális migráns érkezett.

Hiába bizonygatta Románia, hogy a román határőrizeti szervek mindent megtesznek, ami szükséges és lehetséges, és az ország nem számít a migránsok tranzitútvonalának, Bécs hajthatatlan maradt.

A Karl Nehammer vezette osztrák kabinet álláspontja ma is változatlan: mivel a schengeni rendszert működésképtelennek tartja, uniós forrásokat követel a külső határok megerősítésére.

Egyértelmű, hogy Ausztria – miközben a migráció elleni küzdelem fokozásának szükségességében igaza van – belpolitikai okokból ejtette túszul a schengeni csatlakozás ügyében Romániát és Bulgáriát.

A néppárti vezetésű osztrák kormányt egyre jobban szorongatja a Szabadságpárt, amely hatékonyan kampányolt a migráció kérdésével, a jelenlegi osztrák kormány ezért a szabadságpártiak egyik fő kampánytémájának „lenyúlásával” próbálja kifogni a szelet riválisa vitorlájából – az eddigi felmérések alapján hiába, mivel az osztrák polgárok Nehammerék részéről nem tartják hitelesnek a hirtelen felbuzdulást, és ebben a kérdésben inkább a Szabadságpártban bíznak.

Ebben a helyzetben kapóra jöhet Bukarestnek, hogy az OMV – amely a román Petrom kőolaj- és gázvállalat többségi tulajdonosaként a Romgazzal közösen készül több mint négymilliárd eurós beruházással kitermelni a fekete-tengeri kontinentális talapzat Romániához tartozó részén található földgázt – a kitermelési feltételeket rögzítő offshore-törvény számára kedvező módosítását szeretné.

Románia most megtapasztalhatja azt, hogy milyen az, amikor egy ország valamilyen oknál fogva nehezen megkerülhetővé válik. Jelen pillanatban ez az ok az energiahordozók utáni versenyfutás: az Ukrajna ellen indított háború miatt Európa jó része – részben kényszerből – megpróbál lecsatlakozni az orosz gázfüggőségről, ezért kénytelen alternatív forrásokat keresni.

A Romániához tartozó területeken felfedezett, viszonylag jelentős gázkészlet így nagy mértékben növelte az ország fontosságát, és ezáltal érdekérvényesítő potenciálját is.

Persze ezt a potenciált tudni kell hatékonyan kihasználni is – és a jelek szerint a mostani bukaresti kormány erre tesz kísérletet, amikor az OMV-n keresztül próbál hatni az osztrák kormányra a schengeni csatlakozás ügyében.

A kiszivárgott hírek szerint az osztrák cég most nem azt szerette volna elérni, hogy enyhítsék a kitermelt földgáz értékesítésére és a román állam elővásárlási jogára vonatkozó feltételeket, csupán annyit, hogy rögzítsék: a jövőben nem szigorítják tovább a kritériumokat.

Marcel Ciolacu miniszterelnök azonban közölte: a törvény marad úgy, ahogy van, ugyanakkor az OMV illetékeseinek közbenjárást kérte a schengeni bővítés ügyében.

Az OMV ugyan nem kormányzati intézmény, de Ausztria egyik legnagyobb cége, legismertebb brandje, és egyértelmű, hogy vezetőinek a politikumra is befolyásuk van. Így megfelelő „követnek” minősülnek a Bécs és Bukarest közötti vitában. Ha a bukaresti próbálkozás sikerrel jár, azzal mindenki nyer – még az osztrák kormány is, amely elmondhatja, hogy az osztrák ipar és az európai energiahordozó-források bővítése érdekében hajlandó a kompromisszumra.

Ha nem, akkor is elmondhatják: legalább megpróbálták érvényesíteni az érdekeiket.

Nem példa nélküli amúgy térségünkben, hogy egy egyébként nem túl befolyásos ország hasonló eszközökkel hallatni tudja a hangját. Magyarország – bár kis, kevés természeti erőforrással rendelkező ország – a nemzetközi szervezetekben, így a NATO-ban és az EU-ban meglévő vétójogával élve próbál meg kiállni a kárpátaljai magyar közösség jogai mellett, amikor azt mondja: mindaddig blokkolja Ukrajna közeledését ezen szervezetekhez, amíg a kijevi hatóságok súlyosan diszkriminatív, jogfosztó törvényekkel próbálják ellehetetleníteni az őshonos nemzeti közösségeket.

Vagy az OECD-ben éppen Románia csatlakozását blokkolta amiatt, hogy a román hatóságok jogi eszközökkel álcázni próbált magyarellenes hadjáratot indítottak a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellen.

Persze az ellenérdekelt felek ilyenkor rendszerint kígyót-békát rákiabálnak arra, aki legitim érdekeit ilyen módszerekkel próbálja érvényesíteni, de néha nem árt, ha egy ország a sarkára áll.

Ki kell állni az érdekekért, hiszen a schengeni csatlakozás eddigi kudarca is jelzi: nem lehet mindvégig abban bízni, hogy ha a kisebb országok a befolyásos „stratégiai partnerek és szövetségesek” minden kérésének szervilisen eleget tesznek, megkapják, amit szeretnének.

A nemzetközi porondon ugyanis a szép szavak és a hangzatos nyilatkozatok ellenére ma is az a kőkemény szabály érvényesül, hogy nincsenek állandó barátok és szövetségesek, csak érdekek.

Ezek érvényesítéséhez pedig a kisebb országoknak minden lehetséges eszközt meg kell ragadniuk.