Makkay József
2021. november 15., 08:482021. november 15., 08:48
Megtáltosodott az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. Hosszú évek csendje és a nyári tengerparti szezon szokásos vendéglátóipari mulasztásait büntetgető csúcsszervből kemény kiállású hatóság lett.
A román kormány égisze alatt működő intézmény idén látványosan nekiment a multinacionális üzletláncok elvtelen praktikáinak. Többek között hozzálátott a fekete péntek néven elhíresült kereskedelmi szélhámosság felgöngyölítéséhez is. Ügyvezető kormánnyal a háta mögött nem kis teljesítmény ez.
A fogyasztóvédelem tevékenységének minden civilizált országban legalább akkora szerepe van, mint egy jól működő rendőrségnek, amely nem csak feltárja, hanem megelőzi a bűnügyek egy részét. Romániában, ahol a törvényeket mindenki a maga módján értelmezi, nem ehhez vagyunk szokva. A kereskedelemben számos cég emberek millióit veri át rossz minőségű áruval, és főként az egészségre káros élelmiszerekkel, amelyek terítésére a romániai piac jórészt „szűz területnek” számított. A zöldséget és gyümölcsöt importáló cégek egy része nemcsak az adókat játszotta ki, hanem a megengedettnél több növényvédőszer-maradványt tartalmazó árut forgalmaztak az országban. Amiről az élelmiszer-biztonsági szakemberek tudtak, de a kereskedők ismeretségi köre olyan magasra nyúlt, hogy a kötelező szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is megúszták.
Nem meglepő tehát, amikor a napokban a konstancai fogyasztóvédelem az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatósággal karöltve nyilvánosságra hozta az elmúlt időszak ellenőrzéseinek lesújtó eredményeit. Törökországból, illetve afrikai és dél-amerikai államokból származó déli gyümölcsökben gyomirtóból és egyéb növényvédő szerekből a megengedett határérték többszörösét mutatták ki. Az egyik rákkeltő vegyszernek például a harmincszorosát mérték a narancsban, ami elsősorban a héjban rakódik le, de belekerül az „ehető” gyümölcsbe is.
A romániai törvények hiányosságaival magyarázható, hogy a mintavétel után a kereskedő tovább szállíthatja a gyümölcsöt és zöldséget a lerakatokba, és amennyiben kiderül, hogy a szállítmány túlvegyszerezett, ki kell vonni a piacról. Ami Romániában ritkán történik meg, mert a pár napon belül elkészülő laborvizsgálatokig a szállítmányt már eladták. A fogyasztóvédelem vezetője szerint több üzletlánccal nem felhőtlen a kapcsolatuk. A nagyáruházaknak saját laboratóriumaikban is meg kéne vizsgálniuk a termékeket, ezzel szemben nagyon sok kétes minőségű áru kerül fel a polcokra.
Mindebből sejteni lehet, milyen minőségű a hazai üzletláncok élelmiszer-felhozatala. Amihez adalékként érdemes elmondani egyik zöldségtermesztő vállalkozó ismerősöm tapasztalatát, aki százhektáros farmjáról több üzletláncnak szállít Erdélybe friss zöldséget. Nyilatkozatban kell vállalnia, hogy termékeiben nincsenek szermaradványok, és ez a garancia a romániai multinacionális üzletláncok többségének elegendő. Egyedül a Lidl területi laboratóriuma vizsgálja be tüzetesebben az áruit. Ha nem volna lelkiismeretes termelő, az áru minőségére és beltartalmára vigyázó egy-két üzletláncot kikerülve bármilyen szemetet eladhatna a romániai kereskedelemben.
Nem fér kétség hozzá, hogy a hazai piacot elárasztó olcsó áruk többsége kétes minőségű, forgalmazóik pedig könnyűszerrel kijátszhatják az élelmiszer-biztonsági előírásokat. A romániai fogyasztóvédelem feladata, hogy az elmúlt időszakban bátran elkezdett ellenőrzéseket ne fellángolásszerűen, hanem kitartóan végezze.
Ahogyan a fekete pénteki parancsnokság létrehozásával rászállt a kecsegtető árleszállítások valóságtartalmának ellenőrzésére. A néhány nap alatt kirótt 600 ezer lejnyi büntetés jelzi, hogy a hatóság egyelőre csak a jéghegy csúcsát kapirgálja. Ha ugyanis átfogó ellenőrzésekbe kezd, elképesztő dolgok derülhetnek ki. Ahogyan azt a magyarországi hatóságok tették a magát Kelet-Európa legnagyobb webáruházaként meghatározó eMAG-gal szemben. A romániai alapítású, de ma már dél-afrikai többségi tulajdonba került multinacionális nagyvállalatot Magyarországon nemrég 560 ezer euróra bírságolták és 11,2 millió euró kártérítésre kötelezték.
A kelet-európai gyakorlatban kiemelkedően magas büntetés jelzi, hogy a multikkal csak úgy lehet együtt élni, ha az állam keményen ellenőrzi őket. Ezen a téren is még sok tanulnivalója van Romániának.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
1 hozzászólás