Pataky István
2021. július 08., 10:272021. július 08., 10:27
A konzervativizmus, a hagyományos értékek képviseletének, a család és az egyház támogatásának fontosságáról beszélt egy minapi bákói rendezvényen Ludovic Orban, a bukaresti képviselőház elnöke, a fő kormánypárt vezetője. A politikus felszólalásának üzenete még akkor is meglepő, ha azt a helyén kezeljük, azaz annak a kampánynak a részeként, amely a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szeptemberi kongresszusát előzi meg. A pártelnökségre pályázó Florin Cîțu miniszterelnök az utóbbi hetekben egyre több helyi pártszervezet támogatását szerezte meg, így taktikai váltásra kényszerítette a vesztét érző Orbant.
A PNL-vezér azt mondta, a nemzeti liberálisoknak a románok hagyományos értékeit kell támogatniuk, így a családot és az egyházat. Orban szerint a pártnak közelebb kellene kerülnie a román falvak népéhez. Bírálta a koalíciós partnert, a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), amelynek képviselői „olyanok, mintha nem is ebben az országban születtek volna”, s akiket sosem látott Bibliára esküdni vagy keresztet vetni. A volt kormányfő ezzel a retorikával a PNL kisvárosi, vidéki tagságát célozta meg, akik küldöttjeik révén még befolyásolhatják a kongresszusi elnökválasztás kimenetelét.
De nem csak Orban mögött sorakozik fel olyan csoportosulás, amely szembemegy a párt hivatalos, a brüsszeli fősodort kritikátlanul követő irányvonalával. Cristian Pîrvulescu román politológus korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a PNL-en belül megerősödött az „evangélista, pünkösdista, újprotestáns lobbi”, s ez a tábor Cîțut támogatja. A liberális nézeteiről ismert elemző egyenesen egy trumpista, illiberális vonalat vélt felfedezni a pártelnökségre törő kormányfő mögött. A PNL főtitkárát, Robert Sighiartăut nevezte az általa tumpistának tartott irány egyik legismertebb képviselőjének. A politológus csalódottan, s egyfajta rémisztőnek szánt példaként említette meg, hogy Sighiartău néhányszor azt mondta, az LMBTQ-kérdés nincs napirenden a pártban.
Erősítheti a konzervatív értékek képviseletének legalább üzeneti szintű felvállalását a román politikusok részéről az a nemrég közölt felmérés is, miszerint a vallási értékeket, a hagyományos családot támogató nacionalista politikai erőre szavazna a romániaiak majdnem hatvan százaléka. Némileg meglepő, hogy a megkérdezettek hetven százalékának támogatását veszítené el az illető párt, ha a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozását kezdeményezné. A megkérdezettek hatvanöt százaléka volt azon a véleményen, hogy Romániának meg kell védenie nemzeti érdekeit, ha azok nincsenek összhangban az európai uniós szabályokkal, de ugyanilyen magas az uniós tagság fontossága mellett elkötelezettek aránya is.
A romániai politikum ideológiákhoz való „rugalmas”, ad-hoc jellegű hozzáállása már-már legendássá vált az elmúlt harminc évben. Éppen ezért a helyén kell kezelni a mostani üzeneteket. Arra ugyanakkor egyre több jel utal, hogy van igény Romániában egy olyan klasszikus konzervatív pártra, amely jobbra áll az ultraliberális irányba elmozduló USR-től, de mentes a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szélsőséges cirkuszpolitizálásától. A jobbra jelzést észleljük, a kérdés már csak az, merre térül valójában a csupán kiszámíthatatlanságában kiszámítható román politikai elit, s ezen belül a fő kormánypárt.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
szóljon hozzá!