Nyertesek és lúzerek kormánya

Emlékezetes, hogy a PNL–USR–RMDSZ két román pártja között azt követően mérgesedett el a nézeteltérés, hogy Florin Cîțu miniszterelnök menesztette az USR-es Stelian Ion igazságügyi minisztert. Az USR ezt követően a miniszterelnök lemondását követelte, majd – mivel ez nem történt meg – kilépett a kormányból, továbbá közreműködött annak megbuktatásában. Ám hiába számított arra, hogy ennek nyomán a liberálisok engednek, végül kiszorult a kormányból, a PNL ugyanis meglépte azt, amire igazából senki sem számított: az ősellenségnek kikiáltott szociáldemokratákkal lépett koalícióra. Vagyis az USR egyértelműen eltaktikázta magát, és ezzel a vesztes oldalra került.

Nem mintha a PNL akkorát nyert volna. Igaz ugyan, hogy kormányon maradhat, és a miniszterelnököt is ő adhatja, de Cîțut ebben a formátumban is be kellett áldozni, mivel a PSD sem fogadta el, hogy a megbuktatott miniszterelnök vezesse a közös koalíciós kabinetet. Ez pedig egyrészt azért érinti negatívan a PNL-t, mert már a pártelnök miniszterelnöki ambícióinak beáldozásával meg kellett hajolnia a PSD akarata előtt, másrészt azért, mert számos értékes – értsd: pénzes – minisztérium vezetését át kellett engedniük a PSD-nek.

Innentől kezdve pedig kijelenthető, hogy a liberális párt ugyanúgy a lúzerek táborát erősíti, mint az USR. Hiszen már az USR-rel megkötött koalíciós alkut is azért támadta sok liberális politikus, mert szerintük az akkori pártelnök, Ludovic Orban túl sok kompromisszumba ment bele a saját pártja rovására – most viszont már az ő emberük irányításával, saját hatáskörben sikerült még kedvezőtlenebb pozícióba manőverezni a pártot. Arról nem is beszélve, hogy a PSD-vel megkötött szövetség miatt Orban híveivel együtt kilépett a PNL-ből, és saját liberális pártot szándékozik létrehozni.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy az egész hercehurca nyertese a PSD, amely alapvetően csak annyi szerepet játszott benne, hogy közreműködött az előző kormány megbuktatásában, ezzel szándékán kívül előkészítve a terepet a saját kormányra lépéséhez. Azzal, hogy most a pénzügyminiszteri tisztséget is megszerezte, a kormányfőtitkárságot is a saját embere vezetheti, és a tervezett infrastrukturális beruházások nyomán várhatóan jelentős összegek fölött rendelkező közlekedési tárcát is megkapta, jókora presztízsnyereséget ért el, és persze nem utolsósorban jelentős forrásokra tett szert.

De ha már koalíció: az RMDSZ sem sorolható a vesztes oldalra, már ha azt vesszük, hogy a többség biztosításához nem is lett volna szükség rá, ennek ellenére nemhogy a kormányban maradhatott, de meg is tarthatta azt a három minisztériumot, amelyet eddig irányított. Más kérdés, hogy ettől függetlenül a koalíción belüli érdekérvényesítési lehetőségei behatároltabbak – legalábbis kevésbé tűnik esélyesnek, hogy ebben a felállásban hatékonyan tudna lobbizni például a kisebbségi törvény elfogadása mellett, az autonómia ügyéről nem is beszélve.

Sokak oldalát fúrja a kíváncsiság, miért kellett a PNL-nek ebbe a helyzetbe manővereznie magát – a magyarázat a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés mellett az lehet, hogy így tudták elejét venni, hogy összejöjjön a Klaus Iohannis államfő leváltásához szükséges parlamenti többség. Ideális esetben most a csatazaj elülte és a por leülepedése után annak kellene következnie, hogy a kormány nekiveselkedik ambiciózus – néha már-már megmosolyogtatóan nagyvonalú ígéretektől hemzsegő – programja megvalósításának. Azonban az eddigi tapasztalatok alapján a konfliktusok ebben a koalícióban is előre kódoltnak tűnnek. Még meg sem alakult a kormány, amikor a kijelölt kormányfő és leendő egészségügyi minisztere között nézeteltérés támadt a védettségi igazolványok kapcsán, de ez még csak amolyan cicaharc. Képzeljük el, milyen frusztrált most a liberális vezérkar, illetve másodvonal, miután sikerült még tovább csökkenteni a befolyásos kormányzati pozíciók számát.

A minisztériumok számára szükséges forrásokról a jelenleg a PSD irányítása alatt álló pénzügyminiszter dönthet, ami ismét csak nem a békés együttélés zálogának tűnik. Arról nem is beszélve, hogy a liberálisok másfél év múlva vélhetően nem szívesen adnák majd át a kormányfői tisztséget a PSD-nek. Vagyis nehezen hihető, hogy a nagykoalíció, amelyben a PNL a megalázott középpárt szerepére kárhoztattatott eddigi – és leendő – legfőbb riválisa mellett, a stabilitás és a nyugodt építkezés korszakát hozza majd el.