Kinek az etnikai terrorizmusa?

Bár egy időben megfogadtam, hogy a fekete öves magyargyűlölő és „civil jogvédő” Dan Tanasă magyarellenes ámokfutásaival nem foglalkozom többé, mivel nem adhat mást, csak ami a lényege (meg amiért megfizetik), a politikai fejlemények átírták a helyzetet, hiszen decemberben képviselői mandátumot szerzett az AUR színeiben. Így immár parlamenti mandátum birtokosaként folytatja a hergelést a magyar közösség ellen. Legutóbb éppen annak apropóján, hogy Sepsiszentgyörgyön csak magyar nyelvű plakátokkal hirdették az István, a király előadását. Majd pártjának jajveszékeléséhez kapcsolódva annak kapcsán is, hogy a román igazságügyi hatóságok végre méltóztattak szabadlábra helyezni a koncepciós perben terrorizmus miatt elítélt két székely férfit.

Legyünk úriemberek: az első kérdésben akár még egy hangyányi igaza is lehet. Elvégre a nem magyar többségű erdélyi és partiumi magyar településeken mi is megköveteljük a hivatalos szervek részéről a kétnyelvű tájékoztatást. Tehát akár még egy-két román nyelvű plakátot is nyomtathattak volna. (Ha esetleg mégis vannak román plakátok, akkor értelemszerűen a notórius hazudozás esete áll fenn). Másrészt viszont néhány, a magyar kultúra, történelem és mindenekelőtt a rockoperák iránt érdeklődő maroknyi emberen kívül egy ilyen előadás nem sok román érdeklődésére tarthat számot, így tényleg csak mérsékelten indokolt a körükben való népszerűsítése. Vagyis az egész ügy tényleg csupán a magyarellenes hergelésre jó – akárcsak az a bejegyzés, amelyben sokadszor retteg egy sort attól, hogy elfogynak a románok a Székelyföldről, mivel aki nem költözik el, azt „elmagyarosítják”.

Kiemelten figyelemre méltó ugyanakkor az AUR Tanasă által is osztott álláspontja Beke István és Szőcs Zoltán, a terrorizmus miatt elítélt két székely férfi szabadlábra helyezése ügyében. A párt ugyanis méltatlankodott egy sort a bíróság ítélete miatt, amellett kardoskodott, hogy Beke és Szőcs igenis terrorista, majd mindenkit a terrorizmus – beleértve az etnikai terrorizmust is – elítélésére szólított. Ami azért is érdekes, mert ezzel tulajdonképpen önmagukkal szemben is állást foglaltak. Hiszen miközben Bekééket azért ítélték hosszú évekre, amit egy kocsmai beszélgetés során mondtak, illetve mert petárdákat találtak az otthonukban – vagyis nem olyasmiért, amit elkövettek –, az AUR illetékeseinek azért jóval rovottabb a múltja.

Azt most csak futólag érdemes megemlíteni, hogy Tanasă és körei milyen fanatikus elkötelezettséggel küzdenek az ellen, hogy az őshonos magyar közösség saját szülőföldjén használhassa anyanyelvét és nemzeti jelképeit. Az viszont, hogy az AUR egyik társelnöke, George Simion az egyik főszereplője volt az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemető elleni támadásnak és az ottani magyarellenes pogromkísérletnek, már komolyan fölveti a kérdést, hogy ki is folytat itt etnikai alapú erőszakot, gyakorlatilag terrorizmust? Ki és milyen háttérrel akar másokat megfélemlíteni, jogaitól minden eszközzel megfosztani, csak azért, mert más nemzetiségűek? Ha pedig mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a román állam hatóságai azóta is csak a homokba dugják a fejüket az ügy kapcsán, és a román felelősök felelősségre vonása föl sem merül, akkor az is jogos felvetés, hogy vajon a román állam szerveinek nincs-e valamilyen szerepe az ügyben.

Mindennek fényében a penetráns arcátlanság minősített esetének, sőt virtigli, perverz provokációnak és lejáratási kísérletnek tekinthető, hogy az erdélyi és partiumi magyar közösség jogkövetelései ellen tűzzel-vassal fellépő, kétes hátterű alakokból álló, szélsőséges, soviniszta AUR bármilyen témában éppen a nemzeti kisebbségek védelmét az egyik legfőbb prioritásának tekintő konzervatív magyar kormányra próbál ráakaszkodni, és egyenesen példaképként emlegeti, amellyel ráadásul partnerségre kíván lépni.