Kilátás nyugatra

Háborús élményeket nem saját tapasztalat útján szerzett, viszont sok mindenen keresztülment az elmúlt hetven évben, legfrissebb viszontagsága, hogy két hónapig ápolták koronavírussal Covid-kórházban, hogy a makacs tüdőgyulladásból kigyógyulva átkerülhessen egy másik egészségügyi intézménybe, műtétre. „A perspektíva, az hiányzik ebből az országból” – hangzott a bölcselete, miközben megkérte a nővért, nyisson ablakot a gesztenyefás kertre való pazar kilátás kedvéért. Saját sorsa felől nem aggódott, mert tudta, semmi sem tart örökké.

Nos, távlatok terén egyértelműen nem áll túl jól Románia, erről legtöbbet az a 4–5 millió főre becsült honfitársunk tudna a legtöbbet beszélni, aki az elmúlt három évtized során elhagyta az országot. „Lábbal szavaztak”, szokták nem egészen politikai-szociológiai terminussal megfogalmazni, hogy külföldre vándoroltak, így mondva véleményt a hazai kilátásokról. Az itthon maradottaknak pedig be kell érniük az életszínvonal emelkedésének, az új, egészségügyi és tűzvédelmi szempontból egyaránt biztonságos kórházak, a korszerű, angolvécével felszerelt iskolák örökös ígéretével, az évi 20–30 kilométernyi új sztrádakilométerrel. No és az illetékesek magyarázkodásával, miszerint tetszik, nem tetszik, ez van, nem tudják megígérni, hogy ez volt az utolsó eset, amikor kigyullad egy kórház, és tucatnyian életüket vesztik, amikor meghibásodik (vagy kigyullad, merthogy nálunk semmi sem tűzálló) a mozdony a semmi közepén, és az utasok órákig kénytelenek vesztegelni a hideg vagonokban étlen-szomjan.

Kérdéses persze, milyen perspektívát tud nyújtani lakói számára az az ország, amelynek legfőbb közjogi méltósága, államfője beismeri, hogy az állam kudarcot vallott a polgárai biztonságának megteremtését célzó erőfeszítései terén. Amikor a politikai elitnek nevezett táborok több hónapon keresztül képesek fenntartani egy már fennálló járványügyi vészhelyzetre, valamint energiaválságra halmozódó krízishelyzetet.

A közel két éve tartó koronavírus-járvány talán ettől fosztotta meg leginkább az embereket, a távlatokban gondolkodástól. Az állandó korlátozások, az egymást követő hullámok közepette sokan nem látják a kiutat, ennek a rendkívüli állapotnak a végét. A türelmetlenség érthető, csakhogy éppen az emberiség történelme szolgáltatja a megannyi példát arra, hogy bizony semmi nem tart örökké, sem a háborúk, sem a világjárványok. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ha minden országba eljut a védőoltás, már idén legyőzhető a pandémia, az új, súlyos megbetegedést az elődjénél kisebb valószínűséggel okozó mutáció elhozhatja a nyájimmunitást, és megtanulunk együtt élni ezzel a vírussal is, mint a hagyományos influenzáéval.

Persze addig még sok van, és ha csak a január elsejétől beköszöntött újabb drágulásokat vesszük figyelembe, egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek ez az év sem, viszont a kilátások sokkal kedvezőbbek, mint akár egy évvel ezelőtt, amikor épphogy felcsillant a védőoltás tömeges alkalmazása jelentette remény.

Azóta Moldovan bácsi is kapott két dózist a vakcinából. És ajándékként könyveli el, hogy sétálhat az unokáival.