Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Így riogasd a polgárokat

2024. december 17., 10:582024. december 17., 10:58

Előszeretettel ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy mennyi tanulságot vontunk le a koronavírus-járvány történéseiből. Pedig dehogy.

Hányszor, de hányszor igyekeztek megértetni velünk a hatóságok, szakemberek, illetékesek a lehető összes érzékszervünkön keresztül a pandémia idején követendő alapszabályokat, amelyekkel elkerülhetjük a megfertőződést, a megbetegedést, no és persze mások megfertőzését. „Moss kezet!”, „Tartsd a távolságot!”, „Maradj otthon!” – hallottuk milliószor, aztán amikor a trolin vagy a váróteremben az influenzától levert jóember harmadjára is a körülötte lévők arcába köhög, rájövünk, hogy hiába volt az egész.

Idézet
Kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak!” – szólt az újabb szlogenszerű jó tanács, hogy aztán persze ugyanezt is semmibe vegyük.

Magától értetődik, elvégre nem bízunk egyetlen állami intézményben, hivatalos adatban, statisztikában sem, mindenki hazudik, egyedül a Facebook, a TikTok mondja meg a valódit, na és persze az államfőválasztás első fordulóján győztes mogoșoaiai Messiás.

És akadt még egy nagyon lényeges figyelmeztetés a járvány éveiben untig hangoztatott felhívások között. Ne riogasd a lakosságot alaptalan híresztelésekkel! Ha csak az elmúlt időszakban lábra kelt, a romániai férfiak besorozásáról, az ország hadba lépéséről szóló, a különböző internetes felületeken terjesztett mendemondákat vesszük figyelembe, beláthatjuk, hogy ez az intés is hiábavalónak bizonyult.

Na de akkor van baj, ha ezeket a megalapozatlan, légből kapott információkat nem csak névtelen trollok terjesztik, megbújva a világháló dzsungelében, hanem tekintélyes(nek vélt) intézmények. Hétfőn futótűzként terjedt el a romániai médiában az Állampolgárokat az Állam Visszaéléseitől Védő Alapítvány (FACIAS) közleménye, amelyben a civil szervezet nem kevesebbett állított, mint hogy 2025. január elsejétől több millió romániai lakos esetében fog fennállni a kockázat, miszerint áram- és gázszolgáltatás nélkül marad.

Az intézményi átláthatóságért, jogállamiságért síkra szálló FACIAS ama törvényértelmezés alapján jutott erre a következtetésre, hogy a jövő évtől a különböző szolgáltatók úgymond „kizárólag” az elektronikus számlázási rendszerre (e-Factura) tölthetik fel a fogyasztási számlákat. Amiből az következne, hogy fogyasztók milliói nem férnek majd hozzá a az adóhatóság Privát Virtuális Terére (SPV) feltöltött számláikhoz, mivel nem rendelkeznek fiókkal a platformon vagy nincs internet-hozzáférésük. „Polgárok milliói kerülhetnek hidegbe és sötétbe egy elhamarkodott döntés miatt”, „Milliók maradhatnak áram és fűtés nélkül január elseje után” – sorjáztak a szalagcímek számos román internetes újság címoldalán, de magyar hírportál is akadt, amely „megröptette” a hírlapi kacsát. Tudatosan, kattintásvadász céllal, meg sem próbálva kételkedni az energetikai apokalipszist vizionáló feltételezésben.

Amiről aztán az adóhatóság rántotta le a leplet, közleményben cáfolva a riogatásban élen járó FACIAS spekulációját. Az adóhatóság leszögezte, hogy az áram- és földgáz-szolgáltatóknak valóban fel kell majd tölteniüka RO e-Factura rendszerre a számlákat, ám a továbbiakban is kötelességük lesz nyomtatott vagy elektronikus formában ügyfeleiknek továbbítani ezeket. Vagyis a jövőben is kötelező lesz számukra a marketingből ismert, B2C-vel rövidített (angolul Business to Consumer) eljárás, amelynek során a társaságok, vállalatok közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik termékeiket vagy szolgáltatásaikat.

A közelmúltban a Romániában tevékenykedő energiaszolgáltatók közül több jelentős késéssel bocsátotta ügyfelei rendelkezésére a számlákat (a nyolc napja kibertámadás célpontjává vált Electrica társaság ügyfélszolgálata azóta is elérhetetlen), megannyi kellemetlenséget okozva a fogyasztóknak. Ennek ellenére szó sincs róla, hogy ezentúl ne lennének kötelesek a lehető legnagyobb rendszerességgel kiszámlázni a fogyasztást, hogy az ügyfelek kifizethessék annak ellenértékét, és ne fosszák meg őket önhibájukon kívül a szolgáltatástól. A társadalom nyugalmának megőrzése érdekében nem ártana tartózkodni az alaptalan riogatásoktól (avagy: ki védi meg az állampolgárokat az alapítványi visszaélésektől), továbbá kétszer is meg kell gondolni, hogy az apokalipszist beharangozó álhíreket kritika nélkül tálalva kockára tesszük-e a saját hitelünket.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump saját maga által előidézett kudarca

Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az AUR magyarellenes csapdája

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?

Páva Adorján

Páva Adorján

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában

Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kétséges stabilitás

Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Tisza, az RMDSZ, az erdélyi magyarok és a Csillagok háborúja

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.

Kiss Judit

Kiss Judit

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Makkay József

Makkay József

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

Hirdetés