Hirdetés
Balogh Levente

Balogh Levente

Háborús pszichózis magyarellenességgel

2022. március 11., 09:092022. március 11., 09:09

A kormány viselkedését és a főbb bukaresti sajtóorgánumok híradásait nézve az embernek olyan érzése támadhat, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió két héttel ezelőtti kezdete óta Romániában egycsapásra minden probléma megszűnt, az egyetlen, megoldásra való gondot a háború és az ahhoz kapcsolódó ügyek megoldása jelenti. Mintha nem csak Ukrajnát, hanem Romániát is megtámadták volna az oroszok.

A kormány jóformán minden egyéb területen a lovak közé dobta a gyeplőt, erre elég csak a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet lezárultát övező káoszt felidézni. Miután Iohannis államfő bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg a rendkívüli jogrendet, a veszélyhelyzet megszűnte előtti napig jóformán senki sem állt ki, hogy érdemi információkkal szolgáljon arról, hogyan áll helyre a normalitás. Aki mégis megszólalt, jobban tette volna, ha nem teszi: az oktatási miniszter bejelentette, hogy mindenhol, így a felsőoktatásban is azonnal megszűnik az online oktatás – hogy aztán az egyetemi vezetők felháborodása nyomán pontosítani kelljen, hogy természetesen lehet átmeneti időszak. Aztán a nagy bejelentést is sikerült úgy abszolválni, hogy az egészségügyi miniszter és a belügyminiszter egymásnak ellentmondóan nyilatkozzon arról, szükséges-e a határon a PLF-űrlap.

De egyéb fontos kérdésekben sem mutatott különösebb aktivitást a kabinet. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak rendezése is elmaradt, és az elszálló üzemanyagárak ügyében szükséges lépésekről is csak csütörtökön esett szó, miután pánik tört ki a drágulások miatt. Nem mintha a menekültáradat kezelése nem jelentene komoly logisztikai és anyagi kihívást, azonban az az érzése az embernek, hogy a bukaresti illetékesek a #standwithukraine mögé bújva a válságot mintha ürügyként használnák arra, hogy ne kelljen a romániai polgárok mindennapjait megkeserítő ügyekkel foglalkozniuk.

Közben viszont az egész helyzet imázskampánynak is jó. De a jóemberkedés és a háborús pszichózis közepette egy dologról azért nem feledkeztek meg: pörgetik a magyarellenes propagandát is, azt próbálva sugallni, hogy Magyarország az orosz érdekeket szolgálva próbál akadályokat gördíteni az egységes európai fellépés és a menekültek támogatása elé.

Az alaphangot a külügyminisztérium adta meg, amely közleményben igyekezett ráhúzni a magyar–román határon feltorlódott menekültek miatt a vizes lepedőt Magyarországra, amiért biometrikus útlevelet kértek a belépésre jelentkezőktől. Persze a magyar hatóságok is kommunikálhattak volna jobban, de azért mégiscsak schengeni határról van szó, ráadásul Románia a hatályos nemzetközi szabályok szerint biztonságos első országnak minősül a menekültek számára. Ám a román hatóságok szeretnének minden akadályt elgördíteni annak útjából, hogy a menekültek tovább haladhassanak az országból, hiszen minél többen maradnak itt, annál jobban leterhelik az állam erőforrásait. Csak persze ezt nem akarják kimondani, hiszen megzavarná a jóemberkedő imázst.

A fősodratú bukaresti sajtó magát haladóként pozicionáló része is kivette a részét a magyarellenes hergelésből: mindenáron megpróbálták rábizonyítani a budapesti kormányra, hogy vétóval akadályozná meg Oroszország egységes EU-s elítélését. Amikor ez nem igazolódott be, volt olyan lap, amely Orbán Viktor azon kijelentését, miszerint a NATO csak azon tagállamait védi meg, amely maga is rendelkezik védelmi képességekkel, úgy forgatta ki, hogy Putyin retorikáját alkalmazza, miszerint a NATO nem védi meg a tagállamait – mintha nem épp Washington ütné a vasat, hogy a tagállamok teljesítsék vállalásukat, és a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra költve fejlesszék katonai képességeiket.

De olyan sajtóorgánum is akadt, amelyben az orosz energiaszektorral szembeni EU-s szankciók ellenzését kizárólag Budapest nyakába varrták – holott annak legfőbb ellenzője Berlin. Mindez azt jelzi, hogy Magyarországot a román közgondolkodásban továbbra is legyőzendő ellenfélként tartják számon, ennek egyik eszköze az, hogy minden lehetséges bel- és külföldi fórumon igyekeznek befeketíteni. És az sem mellékes szempont, hogy ez a közelgő választások előtt a jórészt a magyar kormánnyal szimpatizáló, magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok elbizonytalanítására is alkalmas lehet.

Pedig mielőtt az orosz szakadárok esetét ürügyként felhasználva az ott élő, több százezres román közösség ellen is jogfosztó törvényeket hozó Ukrajnáért a demonstratív jóemberkedés jegyében kék-sárga krokodilkönnyeket hullató haladó, európéer román újságírók a szomszéd szemében keresnék a szálkát, talán nem ártana néha a saját kormányukat is számonkérniük, hogy az ukrajnai háború mellett azért a belső problémákkal sem ártana nagyobb hozzáértéssel és érdemben foglalkozni.

Főleg, hogy Románia nem áll háborúban. Sem Oroszországgal, sem Magyarországgal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés