Kiss Judit
2021. június 01., 20:462021. június 01., 20:46
2021. június 01., 20:482021. június 01., 20:48
Bizonyos, hogy a szociológusok konkrét, adatolható magyarázatokkal szolgálhatnak arra vonatkozóan, pontosan milyen okokra vezethető vissza, hogy 38 ezerrel csökkent tavaly a kiskorúak száma Romániában. Immár több mint száz évre visszatekintő hagyomány, hogy június elején megünneplik a kicsiket. Most a gyermeknap apropóján tette közzé friss adatait az Országos Statisztikai Hivatal, amelyből az is kiderült: utoljára 1930-ban született olyan kevés gyerek az országban, mint tavaly.
A pandémia kitörése óta eltelt bő esztendő összegzéseként már sok minden elhangzott a népességfogyásról, többek közt az is, hogy történetileg a nagy gazdasági, egészségügyi válságokat követően általában visszaesik a születésszám – ez volt például a helyzet a gazdasági világválságot követően a 30-as években, vagy az 1918-as spanyolnátha után is. Voltak, akik arra számítottak, hogy a járványban „karantén baby boom” következik be, vagyis megugrik a születések száma, azonban a jelek szerint nálunk és tőlünk nyugatabbra is kevesebb gyerek születik.
Logikus, hogy a pandémia szülte gazdasági és sok más irányból előrevetülő bizonytalanság gyerekvállalás helyett arra ösztönözte az embereket, hogy elhalasszák ilyen jellegű terveiket. Azonban nagyon valószínű, hogy elsősorban nem a járvány hatásának tudható be ez a fajta népességfogyás: régebbi tendenciáról van szó, és összetettek az okok, amelyekről immár évek-évtizedek óta minduntalan szó esik.
Biztosan számít a hazai gyermeklétszám csökkenése tekintetében a nagy léptékű kivándorlás, a társadalom erőteljes elöregedése, a családbarát szociálpolitika hiánya is. De ezeken kívül léteznek olyan „mindennapi” tényezők is, amelyeket bárki észlelhet környezetében. Ilyen például a megváltozott családmodell. A gyermeknevelést régen a nagy család is segítette, a nemzedékek együtt éltek, a nagyszülők, rokonok is kivették a részüket a segítségből. Egyre inkább individualizálódó, elmagányosodó társadalmunkra viszont az a jellemző, hogy a nagycsaládok széthullottak, a fiatalok sok esetben földrajzilag is távol élnek szüleiktől, napi szintű segítségre aligha számíthatnak. Ugyanakkor a nagyszülők is egyre inkább szeretnék saját életüket élni.
Az sem mellékes, hogy nagymértékben módosult a társadalom életstílusa és mentalitása, a szülőkorba lépett nemzedékek elsősorban az anyagi háttér biztosítására, a karrier felíveltetésére összpontosítanak, és csak ezután kezdenek családalapításon gondolkozni. A nők egyre későbbi időpontban óhajtanak anyává válni – aminek szintén megvannak a szerteágazó, sokszor megalapozott okai. Mindezek mellé még odatehetjük azt is, hogy számos gazdasági, társadalmi nehézség, mentalitásbeli változás mellett – és miatt – bizony-bizony nem ritka, hogy sokan a gyermekben, gyermekvállalásban elsősorban nem a szépet, az életre szóló, kőkemény, de gyönyörű feladatot látják, hanem inkább a nyűgöt, anyagi áldozatot, a lemondást, nehézségeket, a kényelem feladását. Holott legalább annyira gyönyörű, mint amennyire nehéz.
A realitás talaján maradva bizony ez is eszünkbe juthat gyermeknap apropóján, nemcsak a színes lufik, felhőtlen nevetések és önfeledt fagyizások.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
szóljon hozzá!