Golfozva építjük a normális Romániát

A jelenséghez több ok is vezetett, a fő tényező, hogy a pandémia enyhülése következtében újraindult világgazdaság és termelés felpörgette az energiahordozók iránti igényt, és mivel a kínálat nem képes megfelelni az igényeknek, a világpiaci árak alaposan nekilódultak. Németországban például az elektromos áram ára először haladta meg a megawattóránkénti 100 eurós küszöböt, az áram ára szinte megduplázódott tavalyhoz képest, az ellátás akadozása pedig rekordszintre emelte a földgáz árát is. Miközben a gáz és áram árának növekedése Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is rekordot döntött, nem mellékesen ezekben az országokban az inflációt is felfelé húzza, ahogy történt az Romániában is: a júliusi 5 százalékról 5,3 százalékra nőtt az éves infláció a drágulás miatt.

Nálunk ugyanakkor a látványos drágulás egybeesett egy fontos mozzanattal: tavaly júliustól a földgáz, idén januártól pedig az áram árát is liberalizálták a lakossági fogyasztók esetében. És bármennyit is foglalkozott a sajtó a szabadpiacra történt áttéréssel, a lakosságot teljesen felkészületlenül érte az új helyzet, amiről nem csak az árulkodik, hogy a fogyasztók mindössze fele kötött szerződést szabadpiaci körülmények között. A kormány, az illetékes hatóságok egyszerűen megspórolták, hogy felkészítsék a liberalizációra való áttérésre az embereket, akik tavasszal még nem sejthették, hogy hamarosan 100–120 százalékkal fog megemelkedni a földgáz, a villamos energia ára. Aztán amikor a nyári szabadságolás végén észbe kaptak, már késő volt: a vérszemet kapott szolgáltatók már nem kötöttek előnyös áron, hosszú távra szóló szerződést, hiszen tudták, hogy legkésőbb októbertől alaposan drágítanak.

Az évekig halogatott árliberalizáció ad-hoc módon történt gyakorlatba ültetésével, az állami árszabályozás megszüntetésével a bukaresti hatóságok tulajdonképpen kiszolgáltatták az energiaipari szolgáltatóknak a lakosságot, amelynek egy része bizonyosan nem fogja tudni kifizetni a téli fűtésszámláját. A bukaresti parlament már elfogadta a kiszolgáltatott fogyasztók támogatásáról, fűtésköltségeik kompenzálásáról szóló jogszabályt, amely azonban csak az alacsony jövedelemmel rendelkezők esetében számottevő, ezer lej fölött a pótlék elenyésző. Szóba került az is, hogy a kormány bepótol a lakosság villany- és gázszámlájába, erről azonban még egyrészt nem született rendelet, másrészt hosszú távon nem jelent megoldást. Ha ugyanis a kormány nem találja meg annak a módját, hogy valamiképpen megállítsa az energia árának emelkedését, ez általános drágulást von maga után, tehát a lakosság mindenképpen rosszul jár. Florin Cîțu miniszterelnök mindhiába ódzkodik – az uniós szabályokra és a szabadpiacra hivatkozva – például attól, hogy felső határt szabjon a gázárnak, mert bebizonyosodott, hogy lehetségesek a hasonló lépések.

A magyar kormány évekkel ezelőtt végrehajtotta a rezsicsökkentést, az olasz kabinet intézkedései révén most az eddigi 20 százalékról 9 százalékra mérséklődött az elektromos áram árának növekedése, a spanyol kormány az energiaszámlák csökkentését célzó intézkedéscsomagján kívül azt tervezi, hogy több milliárd eurót visszatart az energiavállalatok úgynevezett váratlan nyereségéből, illetve maximálja a gáz árát, és a lakosság terheit enyhítő lépésre szánta el magát Görögország és Lengyelország is. Csakhogy nálunk annak felülvizsgálatával kellene kezdeni, miért igazítják a romániai energiaárakat a bécsi tőzsdéhez, miért késik indokolatlanul a fekete-tengeri gázlelőhely kiaknázása, továbbá miért részesítik előnyben az állami kitermelő társaságok az exportot a hazai értékesítéssel szemben.

Mindehhez azonban olyan miniszterelnökre lenne szükség, aki az ország ügyeit előbbrevalónak tekinti a pártelnöki tisztség megszerzésénél, nem utolsósorban olyan államfőre, aki Románia valós problémáival foglalkozik. Ám amíg a kormányválság és a drasztikus drágulás közepette Klaus Iohannisnak az a legfőbb elfoglaltsága, hogy megkedveltesse a romániai emberekkel a golfozást, sőt meggyőzze őket arról, hogy ez a sportág egyáltalán nem drága és nem exkluzív, a kilátások egyáltalán nem fényesek. Sőt, az annyiszor beígért „normális Románia” is egyre távolodik tőlünk.