Gengszterváltás és restitúció

Ahogyan legutóbb az ügyészség bűnvádi eljárást indított mondvacsinált vádakkal a királyhágómelléki és az erdélyi református püspök ellen a zilahi Wesselényi-kollégium visszaigénylése miatt. A Zilah belvárosában álló patinás múltú ingatlan a kommunista államosításig a református egyház tulajdonában állt több száz más épülettel együtt, amelyeket a rendszerváltás óta hiába követelnek vissza az erdélyi magyar egyházak.

A mostani ügyészségi eljárás kísértetiesen hasonlít a Székely Mikó Kollégium esetére, ahol az Erdélyi Református Egyházkerületnek a 2002-ben visszaszolgáltatott ingatlannal kapcsolatos döntést a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) támadta meg. A visszaszolgáltatást elbíráló bizottság tagjait a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, az ingatlan pedig újra visszakerült a román állam tulajdonába. A református egyház az ingatlannal kapcsolatos későbbi pereit is elveszítette, és immár évek óta a strasbourgi igazságszolgáltatásra vár.

A zilahi Wesselényi-kollégium rendszerváltás utáni kálváriájában annyi a különbség, hogy a 18 éve folyó visszaigénylési folyamat során még nem született az egyház számára kedvező döntés, és az ügyészségi eljárással eleve azt akarják elérni, hogy az egyház által indított polgári perben erre ne is kerülhessen sor.

Az erdélyi magyar oktatás e két emblematikus tanügyi intézményének restitúciós kálváriája az 1950 előtt a római katolikus egyház tulajdonában álló gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárral és tudományos gyűjteménnyel együtt a jéghegy csúcsa. Számtalan kevésbé ismert egyházi és más közösségi tulajdonból a kommunizmus idején kisajátított ingatlanok, termőföldek és erdőterületek állnak ma is jogtalanul a román állam használatában.

Romániában a restitúciós folyamat mindenféle politikai ígéret ellenére működésképtelen. A rendszerváltás után hosszú idő elteltével elfogadott erre vonatkozó jogszabályok nem öntöttek tiszta vizet a pohárba. A törvények előírásai ugyanis kijátszhatók. Amikor viszont már erre nincs lehetőség, és a magyar egyházi ingatlant több évtizedes jogi huzavona után vissza kéne szolgáltatni – vagy éppen visszavenni állami tulajdonba –, bevetik a megfélemlítés eszközeit. Erre a piszkos munkára az utóbbi egy-két évtizedben az ügyészség bizonyult a legalkalmasabbnak: vagy lecsukatták, vagy elűzték Erdélyből a renitenskedő magyarokat.

Sok erdélyi magyar számára égető kérdés, hogy ilyen körülmények között szabad-e magyar politikusnak román kormányzati tényezőként az égbekiáltó jogsértésekhez asszisztálnia? Az éppen végnapjait élő kormány megalakulásakor – mint annyiszor az RMDSZ 1996-os első kormányra lépése óta – egyik fontos célként hangzott el a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása. Amit ki kell egészíteni a kommunisták által elkövetett tengernyi jogsérelem jóvátételének egyéb igényeivel. Ezekből a kormánykoalíciós ígéretekből alig valósult meg valami, sőt, mint látjuk, a megfélemlítés eszközeit használva, az államhatalom újra és újra azokat a tulajdonosokat alázza meg és bünteti, akiket a kommunista hatalom korábban már kiforgatott vagyonukból. A pórul jártak örökösei ma a régihez hasonló rosszindulatú államhatalommal találkoznak. A köznyelv találóan fogalmaz: Romániában nem rendszer-, hanem gengszterváltás történt.

Miközben a legtöbb erdélyi magyar jogsérelemre a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága maradt a távoli igazságtételi remény, jó volna elgondolkozni azon, hogy mi haszna van az erdélyi magyar kormányzati szerepvállalásnak, ha a román hatalom továbbra is azt tesz velünk, amit akar.