Fészbúkunk és kormányunk

Emberek tömegei (voltak) képesek megrohamozni gyógyszertárakat, üzemanyagtöltő állomásokat, valutaváltó irodákat, bankokat, bevásárlóközpontokat az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború mentén szárnyra kapó hírek alapján. Ami végeredményben bizonyos pontig érthető, hiszen mégiscsak olyan fegyveres konfliktusról van szó, amelyre Európában évtizedek óta nem volt példa (még úgy is, hogy nem kell visszamenni a második világégésig, itt volt nekünk utóbb a balkáni háború is), és amelynek negatív kihatásai alól szinte senki nem mentesül a földkerekségen. Ám az a hisztéria, mint ami most lett úrrá az embereken, egyszerre aggasztó és megdöbbentő. Nagy vonalakban pedig napjaink társadalmának hírfogyasztási szokásaiban keresendő, ami már a koronavírus-járvány idején markánsan éreztette hatását.

A jelenség bizonyára mindenkinek ismerős: nem törődünk lexikális vagy tapasztalati úton megszerzett tudásunkkal, a szakemberek, hozzáértők, a kormány, a hatóságok véleményével, ajánlásaival, útmutatásaival, hiszen ott van nekünk az internetes közösségi hálózat, de mindenekelőtt a Facebook, ahol mindenre megtalálható a megfelelő válasz, de leginkább csak ott orvosolják a problémáinkat.

Alig robbant be 2020-ban a pandémia, de a „fészbúk népe” már meggyőződéssel állította, hogy nagy fenét a denevérek miatt terjed a vírus, hiszen laboratóriumból eresztették ránk a kínaiak. Hiába kutatott utána a sajtó, cáfolták a kórházak, orvosok, a Facebookról tudjuk azt is, hogy 3000–4000 ezer lejeket fizettek a fertőzéssel összefüggésben elhunytak családtagjainak, ha aláírásukkal megerősítik, hogy hozzátartozójuk koronavírusos volt. (Jellemző, hogy a futótűzként terjedő pletykát nyíltan, névvel soha senki nem vállalta).

És ugye jól emlékszünk arra is, miként ostromolták meg a vásárlók az üzleteket a vesztegzár bejelentése előtt (többnyire konzervért, élesztőért, vécépapírért), holott a hatóságok, a bevásárlóközpontok illetékesei nem győzték hajtogatni, hogy a leállás ellenére sem lesznek gondok az ellátással. Utólag beigazolódott, hogy nem is lett, ám ez egyáltalán nem számít ma már: felvásároljuk a jódtablettát, pedig figyelmeztet az endokri­nológus, hogy megelőzésként nem szabad szedni, nekifogunk eurót, benzint, olajat venni, mert azt olvassuk a Facebookon, hogy hamarosan megfizethetetlen lesz, ami máris azt a hatást váltja ki, hogy a megugrott kereslet hatására a kereskedők felsrófolják az árat, árfolyamot. És utólag most is belátjuk, semmi értelme nem volt órákig sorba állni a kutaknál, átváltani a megtakarított pénzt euróra, dollárra, hiszen visszaugrott ár és árfolyam, és még veszítettünk is a pánikon, de attól még a közösségi média marad a mindentudó.

Persze nem varrhatunk mindent a Facebook nyakába. Nem véletlen, hogy alaposan megcsappant az embereknek a hatóságokba, a kormányba, az állami intézményekbe vetett bizalma a járvány idején foganatosított kapkodó, egymásnak ellentmondó intézkedések miatt. Vagy ne is menjünk olyan messzire: a múlt héten a román egészségügyi, illetve a belügyminiszternek ugyanazon a napon sikerült homlokegyenest eltérő információval előrukkolnia az országba történő beutazási feltételekkel kapcsolatban, ami bizony tízezrek életét keserítette meg.

A közösségi oldalakon terjedő álhírek és az inkoherens kormányzati kommunikáció elegye a most tapasztalt teljes zűrzavar. Éppen ezért ideje lenne megtanulni végre, miként tegyünk különbséget valós és álhír, félretájékoztatás és hiteles forrás között. Különösen érvényes ez a mostani háborús időszakra, amikor a szemben álló felek által tudatosan alkalmazott dezinformációs hadjárat hozzánk is begyűrűzik, és képes nagyban befolyásolni az életünket. Sőt, adott esetben épp az életünk múlhat rajta...