Félig üres, de félig tele

Az elmúlt bő harminc évben szinte soha nem jelenthettük ki bátran, hogy simán mennének a dolgok a hazai oktatásban. Hosszasan lehetne sorolni, mi minden nem működött és nem működik továbbra sem zökkenőmentesen. Egészen bizonyos, hogy nemcsak bármelyik pedagógus, szülő vagy nagyobb diák, de gyakorlatilag szinte bárki kapásból tudna mondani jó pár hiányosságot, olyasmiket, amiket már évtizedek óta hallunk.

Például: továbbra is nehéz az iskolatáska, még mindig a lexikális tudásra helyezi a hangsúlyt a követelményrendszer, továbbra sem tudnak megfelelőképpen megtanulni románul az iskolában a tömbmagyar vidékeken élő gyerekek, édeskevés a mozgásos tevékenység a tanintézetekben, viszont annál több a hosszas üldögélés, nem a gyakorlati életre készít fel az iskola, és a többi, és a többi. Arról nem is beszélve, hogy az online térbe kényszerülő tanulásnak és tanításnak az eddigi tapasztalatok szerint sajnos jóval több a negatív, mint a pozitív hozadéka. Hosszasan lehetne sorolni a problémákat, viszont tanévkezdéskor jó lenne inkább annak a bizonyos pohárnak a tele felére összpontosítani, nem csak az üresre.

Most, amikor a pandémia második évében a járvány okozta összevisszaság a korábbiaknál is jobban megnehezíti az előre tervezést, amikor a tanítás, tanulás folyamata számos előreláthatatlan buktató elé néz, még akkor is jó lenne, ha a pozitívumokra figyelnénk, hogy ez meglehetősen ellentmondásos. Hiszen egészen biztosan vannak kincsesbányaként felhasználható szellemi, lelki tartalékok, amik akkor is léteznek, ha a döntéshozók mulasztásaiból kifolyólag vagy más okok miatt döcög, akadozik a rendszer működése, és akkor is, ha éppen a pandémia nehezíti meg mindennapi életünket. Ilyen lelki tartalék például a pedagógusi elhivatottság, empátia, szeretet és türelem, a szülői belátás és kitartás, vagy a gyermek eredendő kíváncsisága, játékra való örökös készenléte. Hiszen ha ezeket az értékeket sikerülne bár részben megőrizni – akár kaotikus állapotok idején is –, akkor már mindenkinek félig-meddig nyert ügye lenne.

A gyermek testi, szellemi és lelki jóllétét őrizni hivatott felnőttnek és a világ dolgai iránt még nyitott, kíváncsi gyermeknek egyaránt. És nyert ügye lenne a pedagógus és gyerek közti kapcsolatnak is. Ehhez azonban mindenkinek magában kellene megkeresni ezeket a külön bejáratú, személyre szabott lelki tartalékokat, és körültekintően vigyázni rájuk. Ez lenne annak a bizonyos pohárnak a tele fele.