Érettségi, avagy mi nincs a tarisznyában

Sokan vetik fel joggal, valójában mire is készíti fel a hazai közoktatás a gyerekeket, fiatalokat. Vajon túlnyomórészt arra, hogy sikerrel túlessenek az érettségin? A vizsgára való készülés során, akárcsak a hosszú-hosszú iskolaévek alatt ugyanis sok esetben olyan lexikális tudásadagokat kellett felhalmozniuk, amiknek a későbbiekben aligha veszik hasznát. És ahogy lezárul a megmérettetés, a legtöbben röpke pár hét múlva elfelejtik, miként kell a megadott szempontok mentén jellemezni Rebreanu Ion című regényének főhősét, vagy hogy melyik évben köttetett meg a pozsareváci béke.

Arra viszont sajnos aligha készíti fel a fiatalt az oktatás, hogy milyen szempontokat figyelembe véve keresse kvázi sikeresen boldogulása útját, hogy ne kelljen hosszasan, eredménytelenül tévelyegnie a munkaerőpiacon. Sajnos azzal a tudással sem tarisznyálja fel, hogy képes legyen mihamarabb kideríteni, milyen úton induljon el ahhoz, hogy leginkább megvalósíthassa önmagát – úgy, hogy egyrészt megkeresse mindennapi kenyerét, másrészt Isten adta tálentumait se hagyja veszni, olyasmivel foglalkozhasson, amihez rátermettsége van.

Tegyük hozzá: iskolarendszerünk gyakorta nem veszi figyelembe, hogy minden gyermek az élet más-más területén tehetséges, hogy akiből jó matematikus lesz, az talán nem tud ügyesen kosarazni és fordítva, vagy hogy akinek érzéke van a pénz kezeléséhez, annak nem föltétlenül kell brillíroznia verselemzésből.

A realitás talaján maradva, tanügyünk ezer rákfenéjének tudatában naivitás lenne elvárni az iskolarendszertől, hogy a boldogulás felé vezető gyakorlati lépésekre érdemben felkészítse a gyerekeket. Azt is tudjuk, hogy a fiataloknak majd az érettségit követően így is, úgy is a saját bőrükön kell megtapasztalniuk, miként lehet a „víz színén maradni”, bizony saját maguknak kell kitapogatniuk, hogy a rögös utak közül melyiken induljanak el, és miért.

Mindazonáltal, annyi talán elvárható lenne a tizenkét évig tartó oktatástól, hogy segítse, ne pedig akadályozza a gyereket abban, amiben az tehetséges. Az is elvárható lenne normális esetben az iskolától, hogy bár részben felkészítse a fiatalokat, mi várhat rájuk az „élet sűrűjének” valóságában. Ami, ugye, valamivel összetettebb tudás, mint egy regényhős jellemzése vagy a pozsareváci béke.

Az iskolaéveket lezáró, érettséginek nevezett megmérettetés milyenségétől pedig szintén elvárható, hogy bár „köszönőviszonyban” legyen mindazzal, ami a vizsgák után vár a fiatalokra.