Hirdetés
Kiss Judit

Kiss Judit

Emberi csigaház

2021. május 12., 09:032021. május 12., 09:03

Nem is kell felmérésekkel igazolniuk brit tudósoknak, hogy milyen mértékben vált „otthonunkká” okostelefonunk, és hogy az eszköz szüntelen, egyre megkerülhetetlenebb használata miatt elhanyagoljuk családtagjainkat, barátainkat.

Elég, ha bárki szétnéz a saját környezetében, röpke időre felpillant az okoskészülékéből, és láthatja, a körülötte lévők is a képernyőt bámulják, simogatják, sűrűn görgetnek, lélekben nincsenek is jelen a valós térben, gondolataik máshol járnak, figyelmüket teljes egészében a tenyérnyi felület rabolja el. Így van ez az utcán, az autóbuszon, játszótéren, sorban állás közben, az iskola falai közt, munkahelyen. És otthon is, ahol csak látszólag, fizikailag vannak egy helyen a családtagok, ifjak, középkorúak és vének, közben ki-ki a saját külön bejáratú virtualitásába merülve kóborol, foghegyről válaszol a körülötte lévőknek. Minderre rásegített a szinte mindenkit az online világba kényszerítő világjárvány, hiszen a vásárlástól a szociális érintkezésig, a tanulástól a munkáig életünk legtöbb területe a virtualitásba szorult több mint egy éven keresztül.

Régóta születnek közvélemény-kutatások arról, hogy egyre inkább rabjává váltunk az okostelefonnak, hogy jobban hiszünk már annak, amit a képernyőn látunk, mint a körülöttünk észlelhető valós jelenségeknek. Most újabb „papírunk van” telefonunk hatalmáról: brit tudósok érzékletes kifejezéssel jellemezték a jelenséget, adatokkal alátámasztva, hogy „emberi csigákként” zsebünkben hordjuk otthonunkat, elhanyagoljuk szeretteinket. Az okostelefon olyannyira hatalmába kerít, hogy legyen az egy együtt töltött étkezés, egy találkozás vagy közös program, a velünk lévő személy egyszerűen csak eltűnhet, „hazamehet” az okostelefonjához.

Külön bejáratú, virtuális „csigaház” jellegű otthonunk általában egyszemélyes, mindenki saját érdeklődése, igénye szerint alakítja, saját maga lakja, legtöbb esetben nem is enged be oda másokat. Ez a ház pedig, miközben nyitott a virtualitásra, zárva tart az élő, személyes jelenlétű emberi kapcsolatok előtt. Az online világ kulcsfontosságú előnyeként tartják számon, hogy az internetnek köszönhetően megszűntek a kilométerekben mérhető fizikai távolságok, bármilyen információ és bármilyen messzire élő személy egyetlen kattintással elérhető.

Csakhogy mint minden emberi vívmány, a mindentudó és mindenható okostelefon is kétélű fegyver lehet. Nem csupán eszköz, amit használunk, hanem egyfajta hely, ahol élünk, és míg a fizikai távolságokat áthidalja, másfajta, lelki és érzelmi távolságot feszít ki az emberi kapcsolatokban. A brit tudósok azt is mondják – egyébként nélkülük is tudjuk és tapasztaljuk –, hogy az okostelefon nyújtotta „otthon” messze nem a pihenés színteréül szolgál. Elég, ha csak azt vesszük, hogy az alkalmazottaktól sok helyen elvárják, hogy a munkahely elhagyása, a munka befejezése után is elérhetőek maradjanak. Így, bár lakásuk falai közt vannak, igazából még sincsenek ott lélekben a valós otthonukban. Csak az egyszemélyes, külön bejáratú emberi csigaházban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés