HIRDETÉS

Páva Adorján

2017. augusztus 31., 09:02

Előbányászott ellenfél

Annyira nyeregben érzi magát a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt, hogy ismét kész farkasszemet nézni legfőbb ellenfelével: az utcára vonuló tüntetők tömegével.

Ugyanis a verespataki színesfém-kitermelés vitatott ügyét „felmelegítő” Mihai Tudose miniszterelnök egyértelművé tette: kormánya a sokat vitatott bányaprojekt híve, ennek megvalósítása érdekében pedig megpróbálja visszavonni azt a felterjesztést, mely szerint az UNESCO oltalma alá vonnák a Fehér megyei, ősi aranybányász települést és környékét.

Egy friss felmérés szerint a szociáldemokraták gyakorlatilag azt csinálhatnak, amit akarnak. Hiszen az elmúlt hónapokban hiába szállították sorra a politikai botrányokat, megalapozatlan kijelentéseket és felháborító törvénytervezeteket, hiába bukkan fel egyre több sötét felhő a rózsaszín ígéretek felett: a romániai választók 46 százaléka most is rájuk szavazna. A Liviu Dragnea vezette PSD most gondolta úgy, hogy ideje nagyban játszani: mivel a polgároknak lassacskán adagolt pluszterhek úgysem elegendők arra, hogy betöltsék a költségvetésben tátongó lyukakat, hát akkor nekiesnének az altalajkincsek kitermelésének.

Dragneáék jól tudják, milyen lavinát indítanak el, hiszen a verespataki bányaprojekt Románia 1989 utáni történetének egyik legkényesebb és legvitatottabb terve. Éppen négy évvel ezelőtt, 2013. szeptember elsején rendezték civilek az első tüntetéseket a Gabriel Resources megaberuházása ellen, amelynek során ciántechnológiával szerettek volna kitermelni több száz tonna aranyat és ezüstöt Verespatakon. Bár a kanadai cég rengeteg pénzt költött a helyiek, illetve az országos közvélemény meggyőzésére, és sok befolyásos pártfogót is megnyert magának – többek között Dragneát –, a nagyvárosokban hosszú hónapokon keresztül tüntetők tömege megakadályozta, hogy a parlament zöld jelzést adjon a környezetet tönkretevő, állandó természetvédelmi veszélyforrást eredményező beruházásnak.

Az ezt elősegíteni hivatott törvénytervezet bő három évvel ezelőtti elutasítása után több olyan lépés is történt, amely a „zöldek” végleges felülkerekedését jelezte előre – ezt eredményezné Verespatak felvétele az UNESCO világörökségi listájára. Csakhogy a Dragnea–Tudose-duó erősebbnek érzi magát a nagy elődnél, az azóta kegyvesztetté vált Victor Pontánál: pártjuk népszerűsége és az arany csillogása annyira elvakítja őket, hogy nem félnek a közvélemény haragjától.

Sőt a Gabriel Resources által Románia ellen indított per végkimenetelétől sem: a kanadai cég 4,4 milliárd dollár kártérítést követel egy nemzetközi kereskedelmi bíróságon azért, mert bár engedélyt kapott Bukaresttől a bányalicenc megvásárlására, végül a román állam megakadályozta, hogy kitermelje az altalajkincseket. Tudose szerdai bejelentése első ránézésre alaposan ront az alperes esélyein – hacsak nem igazolódnak be egyes sejtések, miszerint a kormány már kiegyezett a kanadaiakkal, és (talán nagyobb részesedés fejében) visszaengedi a tengerentúli bányászokat Verespatakra.

Egy biztos: a miniszterelnök máris elérte, hogy a korábban hetente 10 ezreket megmozgató tüntetések elkezdésének négyéves évfordulóján, pénteken ismét utcára vonuljanak a Verespatakért aggódó civilek. És azok is, akik az elmúlt években a korrupció vagy az igazságszolgáltatás megcsonkítása ellen tiltakoztak, vagy csak mostanában lett elegük abból, hol tart ez az ország. Mert a felelősek ugyanazok.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2017. augusztus 30., szerda

Jöjjenek a jó hírek!

Minél több jó hírt kéne sugározzanak a tévécsatornák, mert a társadalomban eluralkodott a gyűlölet – ezzel az elgondolkoztató vélekedéssel állt elő a minap a vízügyi és erdészeti szaktárca vezetője.

Molnár Judit 2017. augusztus 30., szerda

Változatok sorállásra

A 90 előtti mélynyomorunkban nagyon sok embernek az egyetlen szocializációs lehetősége a sorállás volt.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. augusztus 29., kedd

Románia csak felvevőpiacnak kell

Pár hónappal ezelőtt bukaresti szakértők és véleményformálók, sőt a jobbközép államfőt nem túlságosan kedvelő kormánypárti politikusok is dicshimnuszokat zengedeztek Románia geopolitikai súlyának látványos megerősödéséről.

Bálint Eszter 2017. augusztus 27., vasárnap

Magánnyugdíjak veszélyben

Szél fuvatlan nem indul – gondoltuk sokan, amikor a Tudose-kormány június végi beiktatása előtt Ionuţ Mişa pénzügyminiszter a kötelező magánnyugdíjak államosítását helyezte kilátásba.

HIRDETÉS
Molnár Judit 2017. augusztus 27., vasárnap

Illemóra haladóknak

Országos hír lett abból, ahogy az egyik kórházban egy idős nő rosszul lett, miközben a sorukra várakozók közt üldögélt.

Balogh Levente 2017. augusztus 24., csütörtök

Macron megoszt, és uralkodna?

Az elnöki vizit nem csupán Románia, hanem az egész közép-európai és balkáni régió szempontjából jelentőséggel bír.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2017. augusztus 24., csütörtök

Hajrá, magyarul

„Külön köszönöm a román nemzetiségű játékosoknak, hogy magukra vállalták a »magyar város« színeiben játszással sajnos együtt járó bozgorozást, gyűlölködést” – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Kiss Judit 2017. augusztus 23., szerda

Tanügyi fohász a Káosz istenéhez

Nagyon úgy tűnik, visszafele forog az idő: a görög mitológia teremtéstörténetének kezdetén mindent uraló Káosz tér vissza a hazai oktatásba.

Molnár Judit 2017. augusztus 23., szerda

Kultúrátlanított börtönöket!

Amióta ez a szemenszedett társaság – élen jogerősen elítélt pártelnökükkel – regnál, egyfolytában azon ügyködnek, hogy is lehetne valamiképpen kijátszani a vonatkozó törvényt.

Balogh Levente 2017. augusztus 22., kedd

Amikor a kisebbségek Kánaánja ráront a kisebbségi jogokra

A román kormány minden erejét és energiáját latba veti annak érdekében, hogy az ország közel 1,3 millió polgára ne érezhesse magát otthon a saját szülőföldjén, és ne lehessen az ország többségi lakosságával azonos jogú polgára.

HIRDETÉS
Vélemény
Kiss Judit: Jöjjenek a jó hírek!

Minél több jó hírt kéne sugározzanak a tévécsatornák, mert a társadalomban eluralkodott ...

Molnár Judit: Változatok sorállásra

A 90 előtti mélynyomorunkban nagyon sok embernek az egyetlen szocializációs lehetősége a sorállás volt.

Rostás Szabolcs: Románia csak felvevőpiacnak kell

Pár hónappal ezelőtt bukaresti szakértők és véleményformálók, sőt a jobbközép ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS