Újabb autonómiakudarc?

Mint ismert, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt összefogása nyomán létrejött EMSZ két, a még szélesebb magyar összefogás jegyében az RMDSZ listáján parlamentbe jutott képviselője a minap jelentette be, hogy ismét a bukaresti törvényhozás elé terjesztik az autonómiáról szóló törvénytervezetet. Minden bizonnyal ugyanarról a tervezetről van szó – vagy hasonlóról –, amelyet legutóbb tavaly utasított el a román parlament, és amely ürügyet szolgáltatott Klaus Iohannis államfőnek, hogy a statútum hallgatólagos képviselőházi elfogadása nyomán az akkori szociáldemokrata többséget magyarbérencséggel megvádolva próbáljon a saját liberálisai mellett kampányolni, illetve uszítson is egy sort a magyarok ellen.

Mindezek ismeretében talán nem túl nagy merészség azt mondani, hogy a tervezet elfogadásának most sincs sokkal több esélye, mint eddig bármikor. Annak ismételt beterjesztése így részben azt szolgálja, hogy az EMSZ látható maradjon, hogy két képviselője jelezze: nem „olvadtak be” teljesen az RMDSZ-be, nekik is megvannak a saját projektjeik az őket delegáló szövetség napirendje alapján.

Másrészt arra is jó, hogy napirenden tartsa az autonómia témáját. Ez a belföldi és nemzetközi kontextusban egyaránt fontos, hiszen jelenleg sem az országon belül, sem azon kívül nem állnak befolyásos erők a magyar közösség önrendelkezési küzdelme mellett. A romániai politikum viszonyulását tavaly ismét megtapasztalhattuk, de a korábban a kisebbségi problémák megoldása és az önrendelkezési törekvések támogatása kapcsán nagy reményekkel várt EU-csatlakozás eredménye is kudarcosnak tekinthető.

Az EU ugyanis eddig inkább a probléma, mint a megoldás részének tűnik, hiszen miközben nagy hangon hirdeti mindenféle, valós vagy vélt kisebbség támogatását, a magyar polgári kezdeményezést a kisebbségi jogok uniós szintű szavatolásáról lesöpörte az asztalról. Mint ahogy Klaus Iohannis is megkaphatta a nemzetközi Károly-díjat az európai fórumoktól a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért folytatott „kiemelkedő küzdelemért” azt követően, hogy a magyarok ellen hergelt, és majdnem magyar–román diplomáciai konfliktust robbantott ki.

Éppen ezért nem árt, ha a kérdésről legalább szó esik a romániai közbeszédben. Persze az autonómia tematizálása nem öncél, és nem is érdemes megfelelő előkészítés nélkül belefogni. Stratégia szükséges ugyanis arra, hogyan lehetséges a román politikum és civil szféra képviselőit, illetve közéleti szereplőket bevonni a nyilvános vitába. És persze azt elérni, hogy ha létrejön, az autonómiáról szóló vita, az érdemi kérdésekről szóljon értelmes, közérthető módon, és ne fulladjon román részről soviniszta hőbörgésbe, amelynek egyetlen üzenete a nyilvánosság felé az a primitív, de könnyen érthető hazugság, hogy az autonómia a szeparatizmussal és az enklavizálódással egyenlő.

Külön pikantériát kölcsönöz az ügynek, hogy a két honatya egy kormánypárt színeiben terjeszti be ismét a tervezetet. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a koalíció beállna mögé: ez a politikai öngyilkossággal lenne egyenértékű. De ha valamilyen csoda folytán a parlament mégis megszavazná, az ellenzék azonnal megtámadná az alkotmánybírságon, amely 8-1 arányban elvetné. Ezért az első lépés az alaptörvény módosítása kell hogy legyen – miközben igyekszünk román támogatókat találni az autonómia elfogadtatásához. Addig viszont legalább a kisebbségek jogállását szabályozó kerettörvényt el kellene végre fogadtatni – ami nem lesz könnyű, hiába szerepel a jelenlegi kormány célkitűzései között.

Minden bizonnyal már a román koalíciós partnerekkel is meg kell küzdeni a tartalma kapcsán arról, miben áll a kulturális autonómia, milyen intézményes törvényi védelem járjon a kisebbségeknek, a kisebbségi intézmények finanszírozásához mennyi pénzt szavatoljanak az állami költségvetésből, és egyáltalán: milyen szintű kisebbségi kulturális önigazgatást hajlandóak a román pártok elfogadni. Amennyiben sikerül egyáltalán napirendre tűzni a témát – a liberálisok nem túl acélos népszerűségi mutatói miatt még ez is bizonytalan, hiszen „magyar” ügyről van szó, és nem szeretnék, hogy „nemzetárulónak” bélyegezzék őket – , már ebben a témában is óriási küzdelem várható. Itt viszont keményen be kell vetni a kormányszereplésből fakadó zsarolási potenciált.