Rostás Szabolcs
2023. szeptember 05., 10:232023. szeptember 05., 10:23
Még ha nem is állhat mindig mellette, egy szülő nem bújhat az ujja mögé, azt állítva, nem tehet arról, hogy csemetéje alkoholizál, kábítószert fogyaszt – ráadásul ezzel egy időben még volán mögé is ül.
„Mindannyiunknak vannak gyerekei”. Ezzel a bölcseletnek szánt megállapítással igyekezett felmenteni Paul Stănescu, a román szociáldemokraták (PSD) főtitkára Caracal polgármesterét a Crevedián történt tömegszerencsétlenség felelőssége alól. Dióhéjban a történet azoknak, akik esetleg lemaradtak róla. Augusztus végén a Dâmbovița megyei Crevedia község – három éve papíron bezárt, ám illegálisan működtetett – autógáz-töltőállomásán robbanás történt, amelynek következtében aznap ketten életüket vesztették (a halálos áldozatok száma azóta sajnos négyre emelkedett), több mint 50 ember megsérült, számos lakóház pedig összeomlott. Kiderült, hogy a létesítmény tulajdonosa az Olt megyei Caracal városa PSD-s polgármesterének, Ioan Doldureának a fia, a szintén baloldali Florin Petre irányította Crevedia önkormányzatánál pedig minden bizonnyal tudtak a ketyegő bombaként működtetett töltőállomásnál zajló tevékenységről.
Bár az ügyben érintett két polgármestere közül a crevediait kizárta soraiból a PSD, a caracali pedig – vélhetően felsőbb utasításra – felfüggesztette párttagságát, elég nyilvánvaló hárítás folyik a felelősségüket illetően. Legeklatánsabb példa erre a párt erős emberének számító Stănescu magyarázkodása, miszerint Doldurea nem ítélhető el fia vétkeiért, ezért a PSD várhatóan nem „ejti” véglegesen politikusát, hanem a jövő évi helyhatósági választáson is őt indítja az olténiai városban. Sőt a pártfőtitkár azzal is megtoldotta védőbeszédét, hogy ismeretei szerint a caracali polgármester nagyon ritkán, évente mindössze kétszer-háromszor értekezik a törvénytelen, tragédiát kiváltó ügyletekbe keveredett fiával. „Ha engem kérdeznek, én sem tudom, mit csinál a fiam, mert 36 éves” – hangzott a szerecsenmosdatásnak beillő kijelentés Stănescu szájából.
Noha ezzel a felfogással sokan egyetértenek, alapvetően elhibázottnak számít, ami az elmúlt időszakban bekövetkezett, Romániát mélységesen megdöbbentő szerencsétlenségek során be is bizonyosodott. A töltőállomáson történt katasztrófa, az alkohol, kábítószer (vagy egyszerre mindkettő) hatása alatt elkövetett, sok esetben sajnos halálos áldozatot követelő súlyos közúti balesetek egytől egyig a szülők lelkén is száradnak. Mert miközben a gyermekek nem tehetők felelőssé anyjuk, apjuk szavaiért, tetteiért, netán bűncselekményeiért (különösen, ha ezeket akkor mondták ki, követték el, amikor ők még nem is éltek), fordítva ez már nem áll, gyermek és szülő között fordítottan érvényes az egymás cselekedete iránti felelősség kérdése.
Még ha nem is állhat mindig mellette, egy szülő nem bújhat az ujja mögé, azt állítva, nem tehet arról, hogy csemetéje alkoholizál, kábítószert fogyaszt – ráadásul ezzel egy időben még volán mögé is ül. Vajon felhívta gyermeke figyelmét ezeknek a tetteknek a következményeire, megpróbálta a helyes útra terelni? Hasonlóképpen nem viselkedhet egy szülő a buddhista bölcsességben megjelenő, szemét, fülét, száját eltakaró három majomként, amikor csemetéje üzleti ügyeiről van szó, és különösen egy közéleti szereplő, politikus, polgármester szájából hangzik hiteltelenül, amikor azt mondja, nem volt rálátása arra, mivel foglalkozik a gyermeke.
Románia rendre bebizonyítja azt a Klaus Iohannis elnök által is megfogalmazott alaptételt, miszerint kudarcot vallott ország. Colectiv-tragédia, kórháztüzek, állami tisztségviselők mulasztása, megvesztegetése miatt bekövetkezett szerencsétlenségek, balesetek egész sora árulkodik arról, hová vezet, amikor egy állam nem képes felelősen ellátni feladatát polgárai biztonságának szavatolásáért. Minden bajt azonban nem lehet az állam nyakába varrni, végeredményben sok minden a polgárok szintjén dől el, a szülők pedig igenis felelősek gyermekeik neveltetéséért, döntéseiért, tetteiért.
Ha jogi értelemben nem is, erkölcsileg mindenképp.
Páva Adorján
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Balogh Levente
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
Makkay József
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
Rostás Szabolcs
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Páva Adorján
Rutinfeladat helyett komoly költségvetési sokk évek óta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megújítása az autótulajdonosok számára.
Páva Adorján
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Rostás Szabolcs
Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.
szóljon hozzá!