Hirdetés
Kiss Judit

Kiss Judit

Állandósuló bizonytalanság

2022. március 02., 10:202022. március 02., 10:20

Bár paradoxonnak tűnhet, egyre inkább az az érzésünk, hogy állandósulni látszik körülöttünk a bizonytalanság. Ismét hatalmas zűrzavar vesz körül: a pandémia még le sem csengett, máris kitört a tőszomszédunkban a háború. A jelek szerint sajnos nem lehet túl derűs a jövőképünk, bár a hírek arról szólnak, hogy „biztatóak a járványadatok”, ennek nem lehet felhőtlenül örülni, hiszen a háború árnya sötéten vetül fölénk.

Március elején lesz két éve, hogy beköszöntött az életünk szinte minden területét fenekestől felforgató világjárvány, amelynek még mindig nincsen végleg vége. Ez idő alatt volt részünk bezártságban, kétségbeesésben, tehetetlenül néztük a hatóságok ügyetlenkedéseit, kapkodásait, esetenként túlkapásait, naponta figyelte a lakosság a statisztikai adatokat, reménykedett, és természetesen azt várta, hogy az élet visszatérjen a pandémia előtti, „normális” kerékvágásba. Nem csoda, hogy két év elteltével fásultan, közömbösen viszonyul már a járványhoz a társadalom, amelynek az internethasználó (egyébként elég tekintélyes) része alaposan megtapasztalhatta, milyen óriási mértékben növelheti a bizonytalanságérzetet és zűrzavart az a rengeteg, egymásnak olykor élesen ellentmondó információ, ami a világháló bugyraiban fortyog.

Az elmúlt két év alatt markánsan meghatározta a lakosság lelkiállapotát és a közbeszédet is, hogy az információk parttalan, áttekinthetetlen hullámokat vető áradása mérhetetlen bizonytalanságot hoz magával. Az is fontos tapasztalata a pandémiának, hogy a vírus eredetéről, az oltásokról, a megbetegedettek, halottak számáról, a járvány alakulásáról, a pandémiával kapcsolatos politikai mozgásokról szóló hivatalos tájékoztatások sokakat nem győztek meg, úgyhogy maradt az emberek számára tájékozódási alapként az az irdatlanul mély ingovány, amely a közösségi oldalakról, az internetről ömlött rájuk. Mindenki eldönthette, hogy kinek-minek ad hitelt, a közösségi oldalak, a világháló dominanciája pedig – a kényszerű bezártság miatt is – intenzíven felerősödött. Úgy is mondhatjuk, hogy a kommenthadjáratok, meddő szócsaták, vagdalkozások, az oltáshívők és oltáshitetlenek közti harcok, az álhírterjedés, de mindent összevetve főként a bizonytalanság jegyében telt a két esztendő. Mostanra pedig úgy tűnik, hogy bár teljesen más okból, de a nyugtalanító kétségektől sajnos továbbra sem szabadulhatunk.

Miután Ukrajnában kitört a háború, amelynek réme hosszú évtizedek óta nem került ennyire közel hozzánk, kézenfekvő az, amit már felmérések is igazolnak: az embereket többé nem a járvány aggasztja elsősorban. Elég, ha csak rápillantunk a televíziók képsoraira, híradásaira, ijesztő, amiről tudomást szerzünk: a velünk tőszomszédos országban a civil lakosság életét veszélyeztetik hadi mozgások, a férfiak nem hagyhatják el az országot, tömegesen kényszerülnek menekülni más országokba kétségbeesett emberek.

Mindeközben a világháló „talaja” változatlanul ingoványos, sőt, a háborúval kapcsolatban vadul elkezdett burjánzani a szemben álló felek által (is) terjesztett manipulatív hírözön. A „deep fake” híresztelések és tartalmak dömpingjében pedig a háború fenyegető árnya miatt amúgy is tanácstalan, ijedt, bizonytalan és aggódó hétköznapi ember nem tudja, hogy kinek, minek higgyen. Nem beszélve arról, hogy még szakavatott elemzők sem tudnak megnyugtató képet felvázolni a közeljövőről.

Ebben a sűrű bizonytalanságban a híreket figyelő hétköznapi ember legfeljebb annyit tehet, hogy megpróbál megbízhatónak ítélt forrásokból tájékozódni és a lehetőségek szerint higgadt maradni. No meg reménykedni, hogy az a bizonyos „normális” kerékvágás hátha mégiscsak fölsejlik a láthatáron.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés