Hirdetés
Kiss Judit

Kiss Judit

Államnyelv, anyanyelv, világnyelv

2021. szeptember 22., 08:572021. szeptember 22., 08:57

Bár visszás, ha belegondolunk, sajnos megszokott az a hatalmas aránytalanság, ami a romániai magyar gyerekek idegennyelv-tanulása terén tapasztalható. Gyakori, hogy nem tanulnak meg megfelelőképpen románul, nem tudják használni a mindennapi kommunikáció során az állam nyelvét, holott már hatéves koruktól átlag heti öt órában tömik a fejüket az iskolában. Halljuk, tapasztaljuk ezt évtizedek óta.

Közben meg, mit ad isten, angolul szép csendben, észrevétlenül megtanul a gyerek, simán tud kommunikálni a Föld távoli pontján élő kortársával, bonyolult szövegekről és témákról képes könnyedén értekezni, felirat nélkül nézi az amerikai filmeket, és iskolaévei végére talán le is teszi sikeresen a felsőfokú nyelvvizsgát. Úgyhogy mehet is külföldre, hiszen ügyesen boldogul szinte bármelyik országban egy világnyelv ismeretének birtokában…

Persze tudjuk, az angol az internet nyelve, és a világháló használata nélkül szinte már egy lépést sem tesznek a mai gyerekek, úgyhogy természetesen ez is hozzájárul ahhoz, hogy könnyedén elsajátítják a világnyelvet. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy óriási szakadék tátong a román és az angol nyelv iskolai tanításának mikéntje közt. Míg utóbbit a Nepáltól Latin-Amerikáig hosszú ideje bejáratott módszerek szerint, idegen nyelvként oktatják, addig a román nyelvet és irodalmat az elmúlt évtizedekben nagyrészt úgy követelték meg a magyar gyerekektől, mint román anyanyelvű kortársaiktól. És bár a magyarul tanulók számára pár éve külön programot vezettek be, ami alapján inkább idegen nyelvként oktatnák az állam nyelvét, egyelőre még nem eléggé eredményes, ugyanis kiderült: sok esetben nem megfelelően alkalmazzák, a pedagógusoknak nem szerveznek továbbképzéseket. Ezt például az is jelezte, hogy az elmúlt tanévben a nyolcadikosok elég gyatrán teljesítettek a próbavizsgán: a nyelvi szempontból izolált környezetben, tömbmegyékben vagy többségében magyar lakosságú vidékeken működő tanintézetekben negyvenszázalékosnál is alacsonyabb volt az átmenési arányuk.

Nagyon úgy tűnik, még mindig rengeteg energiát és pénzt kell áldozni arra, hogy valóban hatékonyan lehessen az állam nyelvére tanítani a romániai magyar gyerekeket az iskolákban. Untig ismételgetett frázis, hogy a román nyelv oktatási szemléletváltását célzó további, kiegészítő intézkedésekre van szükség. Most új, ezúttal 10 millió euró értékű projekt sejlik föl a láthatáron: hatezer oktatót képeznek tovább arra, hogy a románt idegen nyelvként tanítsák, de lesznek új tankönyvek, román nyelvű játékos telefonos alkalmazások is. Az európai alapok minisztériuma és az oktatási szaktárca közös kezdeményezése, amelyet közvitára is bocsátottak, ígéretesen hangzik. Reméljük, belátható időn belül lesz is kézzelfogható eredménye. Hiszen óriási szükség lenne arra, hogy becsületesen megtanulják az állam nyelvét a magyar gyerekek. Ez ugyanis az egyik elengedhetetlen feltétele annak, hogy versenyképesek legyenek, érvényesülhessenek a hazai boldogulásban.

Persze tudjuk, korántsem ez az egyedüli feltétel, de megkerülhetetlen. Merthogy megfelelő szintű románnyelv-tudás nélkül – és mondjuk közepes angolnyelv-tudással – a boldogulás kézenfekvő útját továbbra is abban fogják látni, hogy kezükbe veszik a vándorbotot, és irány külföld.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés