Kiss Judit
2021. december 15., 09:052021. december 15., 09:05
Mindannyian legyünk angyalok, adakozzunk tiszta szívből, segítsünk embertársainkon, szerezzünk örömet a rászorulóknak, forduljunk egymás felé a szeretet jegyében – nagyjából ez az adventi időszak rengeteg nagylelkű kezdeményezésének jó szándékú üzenete. Civil szervezetek, magánszemélyek, intézmények, hírességek, egyházak is ösztönzik a karácsonyt megelőző hetekben a jótékonykodást. És úgy tűnik, sokakat vonz az adományozás-dömping, ami természetesen dicséretes, jó dolog.
Viszont érdemes elgondolkodni azon, ami bizonyos értelemben visszás: a jelek szerint főként a szeretet ünnepe közeledtével eszmél rá a társadalom, hogy bárki közeledhet jó szándékkal embertársaihoz, hogy fontos odafigyelnünk egymásra. Ilyenkor mintha elfelejtenénk, hogy az év többi részében, az adventi „csillogás”, adakozni vágyás, az ünnepi áhítat nélküli szürkeségben megannyi mély törésvonal szabdalja szét társadalmunkat. Amely mintha szem elől tévesztené, hogy politikai meggyőződés, önös anyagi érdek, ideológiai megosztottság, és nem mellékesen a pandémia okozta rengeteg dilemma mentén mennyi egymás iránti gyűlölet, elégedetlenség, vádaskodás, ellenségeskedés dúl bennünk. Hibáztatja, sőt megesik, hogy pokolba kívánja az oltatlan az oltottat, az oltott az oltatlant, acsarkodnak egymásra a más-más ideológiai, politikai elvek és meggyőződések mellé felsorakozók, és így tovább.
Sokan teszik fel joggal a kérdést, vajon miért főként karácsony közeledtével ébred fel az emberekben tömegesen a szeretet és megbékélés iránti vágy, az adakozási kedv, az egymás felé való odafordulás igénye, az empátia. És ez az igény vajon mennyire mély, tartós, szívből jövő, avagy mennyire tünékeny és felszínes? Gyanítható, hogy vannak, akik az ünnepek közeledtével csak „kipipálják”, „letudják” évi jótékonykodási és jóságadagjukat, az adventi időszak és karácsony elmúltával viszont továbbra is az elégedetlenség, vádaskodás, ellenségeskedés uralja a közhangulatot.
A különféle törésvonalak mentén szétszakadozott társadalomnak jó lenne bár részben tisztában lennie azzal, hogy bizony sok tekintetben álszent, képmutató. És az is nagyon dicséretes lenne, ha nem az adventi időszakra korlátozódna „angyalságunk”, hanem egész évben megpróbálnánk kevésbé ellenségesek és intoleránsak lenni egymás iránt.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
szóljon hozzá!