A Tegyük újra naggyá a PSD-t! - hadművelet

Minden­nek kapcsán nem túlzás kijelenteni, hogy a nagykoalíció legnagyobb nyertese a PSD. Hiszen ahhoz képest, hogy az elmúlt öt évben a jobboldal és a progresszívok csak „vörös pestisként” emlegették, most a liberálisok ugyanúgy legitimálják őket, ahogy az USR legitimálta az AUR-t, amikor összeállt vele, hogy közösen buktassák meg a kormányt.

Persze a dörzsölt szociáldemokratáknak nem annyira a nem túl hízelgő „díszítő jelző” fájt annyira, mint inkább az, hogy két éve ellenzékben kénytelenek tengődni. Amúgy a tengődés relatív, hiszen az azóta regnáló jobbközép kormányok szerencsétlenkedései nyomán az ellenzékben eltöltött első év után is első helyen tudtak végezni a választásokon, még ha kormányra nem is tudtak kerülni, majd az elmúlt egy évben még tovább tudták növelni támogatottságukat.

Most pedig, miután a jobbközép-progresszív oldal gyakorlatilag beismerte, hogy képtelen kormányozni a legnagyobb frakcióval rendelkező parlamenti pártként, jóformán fanfárok harsogása közepette vonulhat be a porondra, mint az az erő, amely hajlandó és képes is nekigyürkőzni, hogy rendbe hozza, amit a többiek az elmúlt két évben tönkretettek. Persze kormányon nehezebb a népszerűséget megtartani, pláne növelni, mint ellenzékben, de nagyjából biztosak lehetünk benne, hogy mindenért, ami rosszul alakul majd, a koalíciós partner liberálisokat teszik majd felelőssé. Amúgy az, hogy a PSD miért lehet még ma is a legnagyobb támogatottságú párt, továbbra is annak köszönhető, hogy még mindig képes volt egyben tartani a jórészt a Kárpátokon túli területeken élő, generációk óta rá voksoló szavazótáborát, és egyetlen feltörekvő baloldali rivális párt sem tudta megingatni pozícióit. A PNL-től viszont az USR az új seprű jól seperne imázsával jókora mennyiségű választót elcsábított.

Fontos kérdés amúgy, miért ragaszkodik annyira a PNL egyik – jórészt az egykori PDL-esekből álló – szárnya a PSD-vel való koalícióhoz. Nos, az egyik ok, hogy arra számítanak: a PSD-vel könnyebben meg tudnak egyezni az uniós helyreállítási alap és az egyéb támogatások kreatív szétosztásáról. Másrészt az erdélyi liberálisok a jelek szerint abban látják a főleg Erdélyben és a Bánságban népszerű USR visszaszorításának esélyét, ha elütik attól a lehetőségtől, hogy kormányzati tényezőként, a kormányzással járó forrásokhoz hozzáférve bizonyítson. Ennek viszont az az ára, hogy foglalkozni kell a PSD kormányzati prioritásaival is, mint például a baloldal által rendszerint rögeszmésen minden baj orvosságának tekintett, ám valójában a teljesítményt büntető, sőt visszafogó progresszív adó, amit a PNL elutasít. Pedig rá kell készülnie arra, hogy ebben a felállásban nem ő az erősebb kutya.

Érdekes az RMDSZ szerepe, amelyre amúgy a többséghez nem, csupán az alkotmánymódosításhoz lenne szükség. Ha ehhez, illetve egyéb, sarkalatos törvények elfogadásához akarják igénybe venni (na meg persze arra, hogy a külföld előtt a kisebbségek iránti toleranciát bizonyítsák), és ehhez tényleg megtarthatnak három tárcát, és a pénzosztásban is részt vehetnek, az RMDSZ-es illetékesek számára már megéri a koalíciós részvétel. Ugyanakkor ebben a felállásban még az eddigieknél is kevesebbnek tűnik az esély a kisebbségi törvénnyel való érdemi foglalkozásra. De legalább kedvező pozícióban lesz az RMDSZ arra az esetre, ha a következő egy-másfél évben előre hozott választásokat írnak ki, és ketten alakíthatnak kormányt az akkor 45 százalék körüli eredményt elérő PSD-vel.