Pataky István
2020. augusztus 27., 11:032020. augusztus 27., 11:03
Joggal panaszkodunk Románia politikai elitjére. Főleg mostanság, amikor tényleg a legkisebb növésű békák ülepe alá süllyedt az állam vezetésével próbálkozók emberi és szakmai színvonala. Elszörnyülködünk a bukaresti hírtévék leplezetlenül elfogult, hisztérikus stílusán. A pokolba kívánjuk az újabb mellébeszélésre épülő választási kampányt. Megállapítjuk kétszármincharmadszor, hogy ez az ország menthetetlen, ilyen sehol máshol nincs, és reménytelen az egész.
Én erre azt mondom, vessük elkeseredett, köldöknézéshez szokott szemeinket az újkori demokrácia mintaképére, az ígéretek földjére, arra a nagyhatalomra, amelytől olyan sokszor vártunk mindhiába megoldásokat. Tán a pszichológusok szokták mondani, hogy egy beteg kedélyén segít a „gyógypletyka”, azaz egy másik beteg ember esetének elmesélése, aki sokkal rosszabb állapotból épült fel csodával határos módon. Figyeljünk kicsit a novemberi elnökválasztásra készülő Egyesült Államokra, és menten szebbnek tűnik a Dâmbovița-parti felhozatal.
Először is itt van ez a George Floyd-féle izé. Nem tudom, mi a megfelelő szó arra, ami a fekete embert meggyilkoló fehér rendőr esete után történt. Mert szép lenne, ha tényleg a rasszizmus elleni tömeges kiállást látnánk a demokráciáját bő kézzel exportálni akaró Amerikában. De nem csak azt látjuk. Az érthető tüntetések mellett rombolást láttunk és látunk. Az ócska, primitív bosszúvágy megnyilvánulását, olyasmit, ami éppen a valóban rasszisták klasszikus előítéleteihez ad friss tápanyagot. Láthattuk még a pillanatok alatt aktivizálódó haszonleső politikát, a rasszizmus langyos témáját újra felmelegítő demokrata párti, szocialista, anarchista egységfront felállását és természetesen a nagy, csúnya ördög ujjal mutogatását. Mert valójában nem egy fehér rendőr a fekete ember gyilkosa, hanem maga Donald Trump. Nagyjából ez a verdikt született a magát haladónak nevező oldalon.
Mindeközben az Egyesült Államokban is randalírozik a koronavírus. Ami ellen maszkkal és fizikai távolságtartással lehet harcolni, de Trump szerint ez nem teljesen így van. Ezért a szerencsétlen Floyd halálán erőre kapó egységfront újabb ítéletet hirdetett: az elnök a hibás a pandémia terjedéséért. Mert egy ilyen veszélyes járvány idején óvatosnak kell lenni. De van egy kivétel: a rasszizmus és Trump ellen lehet nagy tömegekben tüntetni. Aki Amerikában maszk nélkül zsúfolt helyen jár, az buta vírustagadó, tehát Trump-szavazó. Akiket viszont sűrű sorokban, ugyancsak csupasz arccal vonulni látunk, ők a jogaikért kiálló demokraták, a felelős polgárok.
Ennek a cirkusznak a színvonalát csak maguk a főszereplők múlják alul. Donald Trump egy ügyes bohócnak tűnt négy évvel ezelőtt, aki profi kampánnyal győzni is képes. Egy házassági sértettség okán induló Hillary Clinton ellen – tegyük hozzá. Négy esztendő alatt Trump nagyjából bebizonyította azt, aminek látszott: tényleg bohóc. De még esélyes. Az eltunyult demokraták egy olyan rég lejárt szavatosságú volt alelnököt indítanak ellene, akiért élő adásban izgulhatunk, hogy képes-e befejezni az elkezdett mondatot. Joe Bident, ezt a két lábon járó viaszbábut ugyanaz az unalmas, régi ideológiai szólamokat sulykoló, jó üzleti támogatással rendelkező kör delegálta Trump legyőzésére, amelyet az amerikaiak többsége épp a szókimondó sztárvállalkozó megválasztásával próbált büntetni 2016-ban.
A jelenlegi elnök ellen lázítók agresszivitása és – álszent módon – a demokrácia jelszavával bevetett antidemokratikus módszereik reménnyel tölthetik el a Trumpnak szurkolókat. Tán soha egyetlen eddigi elnökjelöltre sem talált jobban a Demokrata Párt jelképe, a szamár, mint az agg Joe Bidenre. És nem a csökönyössége miatt...
Balogh Levente
Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.
Balogh Levente
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?
Páva Adorján
Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.
Balogh Levente
Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.
Rostás Szabolcs
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.
Kiss Judit
Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.
Makkay József
Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.
szóljon hozzá!