2007. március 12., 00:002007. március 12., 00:00
A szomszédos Beninbenállamvallás a vudu. Nyugat-Afrikában 30millióan, az egész világon 60 millióangyakorolják a szakemberek által az emberiséglegrégebbi vallásának tartott vudut.
A vuduban hívők egy főistenbenhisznek és a szellemekben, amelyek az embereket kapcsolatbatudják hozni vele. A négy legfontosabb szellem a víz,a föld, a tűz és a levegő. De van szelleme a szélnek,a mennydörgésnek, a baobabfának és apitonoknak is – összesen 41-en vannak. Sok közülüka fákon lakik, és ezeket a fákat fehérkörökkel jelölik. A ceremóniák alattegyütt táncolnak az emberekkel. Vannak különlegesszertartások, például a halálnakszentelt, ahol álarcban, dúsan hímzett ruhákbantáncolnak, és az álarcot tilos megérinteni,mert halált okozhat. Fontos ceremónia a szent kőkeresése is, amelyben csak tiszta, fiatal szűz vehet részt.Rendszerint a papok jelölnek ki erre alkalmas kétfiatalt, akik a követ az erdőben keresik meg. A találtkő színe árulja el, mi lesz a következő évbena falu sorsa. A fehér jót jelent, a kék áradást,a vörös háborút, a fekete természetikatasztrófát.
Szellem formájábanvisszatérnek a halottak is, de mindegyik csak akkor, haeltemetése előtt nem takarják el a száját.Erre személyesen a vudukirály, VIII. Savado ZankliLawson ügyel. Õfelségének különben isnagy a hatalma a közösség felett, ő ítélkezikcsaládi ügyekben, ő áldja meg a házasságokat,elnököl a ceremóniákon, és törődikalattvalói egészségével. Egyesvudu-fétisek az istenségeket ábrázolják,mások szárított kis állatok fejét.Ezeket a szertartások során öltik fel, deorvosságul is szolgálnak.
„Meg akarjuk mindenkivel ismertetnikultúránkat” – jelentette ki Teteh-Wilson-Bahunjegyző, aki a franciaországi Poitiers-ben szereztediplomáját. Õ a fesztivált szervező bizottságelnöke. A fesztiválra legkevesebb 50 ezer embert várnaka szomszédos országokból, de Amerikából,a Karib-szigetekről és Brazíliából is,ahová a vudu a rabszolgákkal érkezett, ésma is él.
Hírösszefoglaló
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.