
A hévízi tündérrózsát az egyetemi campusban található tó körülményeihez akklimatizálták a kutatók
Fotó: Ebihoreanul.ro
A következő nemzedékek is megcsodálhatják a kiszáradt püspökfürdői tóból kimentett hévízi tündérrózsát. A kihalás szélére került növényt mesterséges körülmények között sikerült életben tartaniuk a kutatóknak a nagyváradi egyetem campusában található tavon. A projekt európai uniós támogatással valósult meg.
2021. október 25., 21:212021. október 25., 21:21
Sikerült mesterséges körülmények között életben tartani a Nagyváradi Egyetem kutatóinak a kiszáradt püspökfürdői tóból kimentett hévízi tündérrózsát. A szépsége miatt népszerű növényt így megmentették az utókornak.
Az Ebihoreanul hírportál korábbi beszámolója szerint
Így idén már virágba borult, a tó partján egy pannó figyelmeztet a nem mindennapi látványra.
A hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus var. thermalis) a termálvíz biztosította mikroklímának köszönhetően maradt fenn hosszú időn keresztül a püspökfürdői tóban, majd amint a termálvíz nyakló nélküli kiaknázása miatt a tó kiszáradt, a rezervátum másik két védett fajával – a bordás homorcsa nevű csigafajjal és a piros szemű kele halfajjal – együtt a kihalás szélére került.
Megmentése amiatt lett volna fontos, mivel
Eredeti élőhelyén való megőrzése azonban hiú ábrándnak bizonyult, bár tavaly tavasszal a járványügyi korlátozások hatására – amikor a félixfürdői és püspökfürdői szállodák, fürdők leállították tevékenységüket és a termálvíz-kitermelést – úgy tűnt, hogy a tó medre kezd megtelni vízzel, amint az élet újraindult, lecsökkent a vízszint.
Venczel Márton biológus akkor szkeptikusnak bizonyult a tó megmentését illetően, lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a két fürdőhelyen
A Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegének vezetője rámutatott: a vízszintnek a turizmus leállása miatt tapasztalt növekedése azt bizonyítja, amit a szakemberek rég mondtak, hogy a környéken nagyobb a termálvíz-kitermelés, mint amit a természet megenged. Emlékeztetett, hogy 2013–2014-ben, amikor a Körösvidéki Múzeum kezelése alatt állt a püspökfürdői rezervátum, a szakemberek kiszámolták, mennyivel kellene csökkenteni a termálvíz-kitermelést az Európa-szerte egyedi természetes élőhely megmentése érdekében, de a hatóságok nem hozták meg a kért intézkedéseket, sőt további fúrásokra adtak engedélyt.
Az 1931-ben természetvédelmi területté nyilvánított termáltó öt-tíz évvel ezelőtti állapota így már nem állítható vissza, jelentette ki Venczel Márton, hiszen az őshonos növény- és állatfajok már nincsenek ott. Bár ezeket megpróbálták laboratóriumi körülmények között megmenteni,
A Racovița-kelét ugyan tartják még akváriumban, de a biológus szerint jelentős populáció kell ahhoz, hogy életképes legyen a szabad természetben. Úgy vélte, hogy a legegyszerűbb a hévízi tündérrózsa visszatelepítése lenne, de ha nem tartható fenn az optimális vízszint, nem élne meg egykori természetes élőhelyén.
A termálvíz-kitermelés csökkentése nélkül a püspökfürdői tó csak mesterséges módon lenne fenntartható, ha helyén medencét alakítanának ki, melybe folyamatosan szivattyúznák a termálvizet, ahogy Félixfürdőn teszik. De ez esetben már nem lehetne természetes élőhelyről beszélni, hívta fel a figyelmet a szakember.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!