Hirdetés

Virágszőnyeget „terítettek” Brüsszel főterére

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Virágszőnyegbe „öltöztették” belga kertészek Brüsszel főterét, a világhírű Grand-Place-t: a téren egymillió begóniából raktak ki egy óriási képet, amelyet szombattól nézhetnek meg az érdeklődők.

Gazda Árpád

2006. augusztus 14., 00:002006. augusztus 14., 00:00

Az 1800 négyzetméteres élővirág-mozaikot középkori minták ihlették. A virágszőnyeg készítését a hagyományoknak megfelelően genti kertészek vállalták, és ugyaninnen származtak a begóniák is. A hatalmas szőnyeg sárga és vörös színben pompázik: száz kertész dolgozott rajta mintegy fél napon át.
A virágszőnyeg kedd estig látható. A térre való bejutás ingyenes, de aki a városháza erkélyéről, azaz felülről, teljes egészében akarja látni a remekművet, annak 3 eurót kell fizetnie ezért, és fel kell készülnie a hosszas sorban állásra.
A középkori házakkal övezett és a világ egyik legszebb terének számító Grand-Place kockaköveire először 1971-ben terítettek virágszőnyeget, s 1986 óta minden második évben megrendezik ezt a közönségcsalogató látványosságot. A felhasznált virág pedig hagyományosan a begónia: ez a belga virágkertészet egyik büszkesége, amelyből évente 60 millió szálat nevelnek az országban. A világ legnagyobb begóniatermesztő régiója egyébként éppen Gent és környéke.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

2025. december 18., csütörtök

Már alig kaphatók jegyek Hobo kolozsvári koncertjére

Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.

Már alig kaphatók jegyek Hobo kolozsvári koncertjére
Hirdetés
Hirdetés