Hirdetés

Újraforgatják a Ben Hurt

Ötven évvel a bemutatót követően újraforgatják a Charlton Heston főszereplésével készült Ben Hurt. A legendás filmeposzt azonban nemcsak tévéfilmként láthatja viszont a közönség, hanem nagyszabású színpadi show formájában is, amelyet Budapesten is bemutatnak.

2009. március 30., 11:182009. március 30., 11:18

A Ben Hur Live címet viselő produkció világpremierjére szeptember 15-én kerül sor Londonban, a magyar közönség pedig a december 11–12-i hétvégén láthatja az élő előadást a Sportarénában. „A show egy rockkoncert erejét, egy Broadway-musical lendületét, egy színházi előadás korhűségét és egy igazi hollywoodi nagyprodukció látványgazdagságát egyesíti” – fogalmazta meg Franz Abraham, az előadás producere.

A 2500 négyzetméteres színpadképben 400 színész és 100 állatszereplő tűnik fel. A zenét Stewart Copeland, a Police alapítója jegyzi, a forgatókönyvet pedig Shaun McKenna, A Gyűrűk Ura londoni színpadi változatának szerzője. A rendezés a Hair című musicalt a Broadwayen színre állító Philip Wm. McKinley munkája – ismertették a szervezők. William Wyler rendező 1959-ben bemutatott monumentális történelmi kalandfilmjét 11 Oscar-díjjal tüntették ki annak idején.

A közel harminc éve elhunyt rendező fia, David Wyler producerként vesz részt az újraforgatásban. „Apám filmje felülmúlhatatlan, ezért kellő óvatossággal közelítünk a forgatáshoz” – ígérte. „Ez egy új generáció számára készülő Ben Hur lesz. A barátság és az odaadás témája azonban ma is aktuális” – tette hozzá.

A 22,5 millió dolláros költségvetésből készülő Ben Hur-tévéfilm forgatási munkálatai május 5-én kezdődnek Marokkóban. Eddig hivatalosan meg nem erősített információk szerint a főszerepekben Joseph Moore és Steven Campbell-Moore tűnik fel Ben Hurként, illetve Messalaként.

A film amerikai, német, spanyol, marokkói és kanadai koprodukcióban készül, a forgatókönyvet a Rob Royt is író Alan Sharp jegyzi, a rendezői székben pedig a Tudorok és a Róma című nagy sikerű televíziós sorozatok direktora, Steve Shill foglal helyet. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy Wyler sem volt első filmjével: Ben Hur címmel már 1907-ben és 1925-ben is készültek mozgóképek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés