
Fotó: Vakarcs Loránd
Második alkalommal hirdette meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet a Virágos Kolozsvár versenyt, amelyben arra ösztönzi a város lakosságát, hogy virágokkal díszítsék ablakaikat, teraszaikat, homlokzataikat, vegyenek részt a külvárosi részek és tömbházak előtti zöldövezetek gondozásában.
2018. május 15., 23:142018. május 15., 23:14
2018. május 15., 23:162018. május 15., 23:16
Szenkovics Dezső, az egylet elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a tavalyi évtől eltérően idén a legszebb ablak, terasz és homlokzat mellett az udvarok virágokkal való beborítását is díjazni fogják, hogy ne csak belvárosiak jelentkezzenek a versenyre.
A résztvevőknek öt fényképet kell feltölteniük néhány leíró mondattal a www.varosszepito.ro oldalra, a verseny ideje alatt kedvezményesen vásárolhatnak virágokat a projekt idei hivatalos partnerétől, a Csillagocska farmtól (Ferma Șteluța). Az utalványok, amelyek 20 százalékos vásárlási kedvezményt biztosítanak, az egylet székhelyén, a Szentegyház utca 2-es szám alatt, az első emeleti 5-ös lakrésznél igényelhetők. A Csillagocska farm különdíjat is felajánl.
A versenymunkák elbírálása során a zsűri figyelembe veszi, hogy a projekt megfelel-e a pályázat kiírásának, hiszen csak kolozsvári helyszíneken készült fényképekkel lehet jelentkezni.
A nyertes pályázók nevét szeptember elején hozzák nyilvánosságra, ezt követi az ünnepélyes díjátadó. A kezdeményezés támogatója a kolozsvári városháza, a helyi tanács és a Bethlen Gábor Alap.
A Kolozsvári Városszépítő Egylet gyökerei az 1880–90-es évekig nyúlnak vissza, az egyesület nevéhez olyan projektek fűződnek, mint a Mátyás király szoborcsoport ügyének felkarolása, a Sétatér bővítése, fejlesztése, a Fellegvár parkosítása. Az egylet létrehozása Haller Károly kolozsvári polgármester (1836–1911) nevéhez fűződik, aki a városháza közgyűlési termébe invitálta mindazokat a kolozsvári polgárokat, akiknek szívügye a város jövője és akik hajlandók tenni is annak érdekében, hogy Kolozsvár szebb, élhetőbb, esztétikusabb legyen.
Az egyesületet 2017-ben újraalapító kolozsvári magyar fiatalok a halleri eszmét szeretnék továbbvinni és az egykori városszépítési feladatokat folytatni. Mint az egyesület honlapján olvasható, „úgy, hogy kincses városunk modern és élhető városa legyen minden kolozsvári polgárnak, és örökre szóló élményt és emléket jelentsen minden idelátogató vendégnek, turistának. A szépítő egylet szállóigéit szeretnénk továbbvinni, tovább éltetni és továbbadni a jövő generációi számára: hass, alkoss, szépíts!”
Tamás Réka
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!