
Terített asztal könyvfalóknak. Idén már a második osztályosok is benevezhetnek a játékba
Fotó: Bede Laura
A nagy érdeklődésre és a pozitív visszajelzésekre való tekintettel második alkalommal is megszervezik az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot május 14–17. között, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében. A szervezők sajtótájékoztatón számoltak be a meghívottakról, újdonságokról.
2020. március 09., 17:232020. március 09., 17:23
Bővült szerzőlistával, újdonságokkal szervezik meg második alkalommal az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot, melynek záróakkordja május 14–17. között lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében – jelentették be a szervezők hétfői reggeli sajtótájékoztatójukon. A kincses városi Koffer könyves kávézóban elhangzott, a tavalyi öt szerzőhöz képest idén sikerült hét szerzőt meghívni, ugyanakkor
„Az olvasójáték számunkra is nagyon inspiráló volt, látni a diákokat, kapcsolatba kerülni velük, a végén mindannyiunkban egységesen megfogalmazódott, hogy ismét meg kell szervezni. Ezt erősítette a gyerekektől kapott sok pozitív visszajelzés, valamint a jelentkezők száma is, amely tavaly közel félezer volt” – fogalmazott Szilágyi Szabolcs-Dániel, a Koinónia Kiadó igazgatója.
A Láthatatlan Kollégium – Kortárs ifjúsági irodalom műhely képviseletében Jakab Villő Hanga kifejtette, ők a magyar tanárokkal és tanítókkal együtt idén is a feladatszerkesztésben, valamint a helyszíni játékok megszervezésében vesznek részt.
– mutatott rá a Cimbora – Kíváncsi Diákok Lapja irodalmi szerkesztője. Hozzátette, idén is leginkább ezt várják, hiszen a helyszíni játék során tudnak visszajelezni a feladatokkal kapcsolatban, és ott történik meg a személyes találkozás.
A szervezőként csatlakozott Talentum Református Iskola aligazgatója, Harbula Hajnalka arról beszélt, hogy a tanintézet számos pedagógusa részt vesz a feladatok összeállításában és a helyszíni játékban is. Rámutatott, nagyon fontos számunkra, hogy a gyerekek a klasszikus irodalmon kívül kortárs műveket olvassanak. Az idei újdonsággal kapcsolatban elmondta, a második osztályban már vannak jól olvasó gyerekek, és tavaly többen csalódottan kérdezték, hogy ők miért nem vehetnek részt a játékban.
Fotó: Bede Laura
Így az idei könyvfaló olvasójátékban a választható szerzők és könyvek: 2–4. osztály számára: Sikó-Barabási Eszter: Meseotthon; 3–4. osztály: Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz, Zágoni Balázs: A Gömb • Fekete fény 1.; 5–6. osztály: Dóka Péter: Lila királylány; Dóka Péter: Fekete eső; 7–8. osztály: Zágoni Balázs: Odaát • Fekete fény 2., Bódis Kriszta: Carlo Párizsban; 9–12. osztály: Tompa Andrea: A hóhér háza, Vida Gábor: Egy dadogás története.
Szikszai Bóné Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője a jelentkezéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy
A szervezők tavaly azt tapasztalták, hogy ennyi résztvevő diákkal nagyon nehezen ment a kommunikáció, ezért tartották fontosnak a honlap létrehozását, amely a játék adminisztrációs hátterét egyszerűsíti, könnyebbé teszi számukra és a diákok számára is. A www.konyvfalo.konyvter.ro oldalon kiválaszthatják a korosztályuknak megfelelő könyvet, letölthetik a feladatlapot, és a szervezők szintén a honlapon keresztül várják vissza a már kitöltött feladatlapokat.
Berke Krisztina Ágnes, a Koinónia Kiadó marketingese örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az olvasójáték első kiadására nemcsak Kolozsvárról, hanem több környező és távolabbi településről jöttek gyerekek, például Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, a Szilágyságból. Kifejtette, az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezésében segít az Iskola Alapítvány, amely egy részét átvállalja az olvasójáték költségeinek. Azon kívül pályázni próbálnak, és remélik, hogy lesz anyagi fedezet a rendezvényre. „A szervező csapat minden tagja önkéntesen tevékenykedik az olvasójátékban. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy hiszünk benne, és reméljük, ez a lelkesedés eljut a gyerekekhez is” – hangsúlyozta a program koordinátora, kolozsvári kezdeményezője.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
szóljon hozzá!