
Bonnie Tyler brit rockénekesnő lesz az április 16–24. között zajló 25. Szent György Napok kiemelt nagyszínpadi fellépője, és az LGT-dalokat előadó Zenevonat is a háromszéki városünnep meghívottja – jelentették be a szervezők.
2016. március 24., 15:432016. március 24., 15:43
2016. március 24., 15:432016. március 24., 15:43
Kiegészült a Szent György Napok főszínpadának fellépő listája, a Black Velvet és a Deladap formáció április 22-én, Bonnie Tyler, a Snaps és Luiza Zan jazzénekesnő, valamint a Zenevonat április 24-én lép fel – mondta el Erdély András, a városnapok szóvivője.
A városnapok egyik érdekes programpontja, hogy Orbán-Barra Gábor triálkerékpáros idén is megpróbál Guinness-világrekordot felállítani: az 555 éve városi rangú Sepsiszentgyörgy tiszteletére legalább 555-szor kíván helyben ugrálni kerékpárjával. Az érvényben lévő világrekord 495 ugrás, a kísérletet szombaton, április 23-án délután hajtja végre a városnapok nagyszínpadán.
A szóvivő felhívta a figyelmet egy műsorváltozásra is: a Nagyváradi Állami Filharmónia Michael Haydn kamarazenekara április 17-én, 17 órától nem a korábban bejelentett helyszínen, azaz nem a Krisztus Király templomban, hanem a Belvárosi Református templomban ad hangversenyt.
A Marosvásárhelyi Színház Tompa Miklós Társulatának Rendezés című előadására leálltak a jegyárusítással, mert kiderült: speciális alakú nézőteret kell kialakítani a darabhoz. A Rákász Gergely koncertre és a Berecz András produkcióra sem árulnak belépőket még. A Nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című produkció délutáni előadására csak a Kulturális Szervezőirodában lehet jegyet váltani, míg az esti előadásra a Jegymesteren.
Erdély András jelezte, a telefonon vagy a Kulturális Szervezőirodában személyesen lefoglalt jegyeket legkésőbb április 7-ig át kell venni, ezt követően a belépőket újra értékesítik. A templomokban tartott koncertekre, előadásokra hely nélküliek a jegyek, ezért nincs lehetőség előjegyeztetni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!