2010. július 20., 10:452010. július 20., 10:45
Az állatokat természetes közegükben speciális kamera segítségével sikerült lencsevégre kapni. A Nagy-korallzátonytól keletre fekvő Korall-tengerben az említett új halfajok mellett furcsa bolharákokat és színváltó tintahalakat is megfigyeltek. A tengerbiológusok olyan bolharákot is felfedeztek, amely egyáltalán nem szolgál rá nevére, hiszen száznegyvenszer nagyobb milliméteres édesvízi rokonainál.
A kutatók remélik, hogy a most felfedezett állatok primitív agyának és hatalmas szemeinek tanulmányozása révén többet meg lehet majd tudni az emberi látórendszerről. Sőt képesek lesznek jobb fényképezőgépeket is gyártani. Eddig egész egyszerűen nem tudták, hogy milyen létformák lakják ezt a vidéket – közölte Justin Marshall tengerkutató a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint (www.welt.de). A kamerák most már képesek rá, hogy dokumentálják Ausztrália legnagyobb ökoszisztémájának, a tenger mélyének életét. A különlegesen érzékeny készülékeket úgy fejlesztették ki, hogy 1400 méterrel a tenger szintje alatt is felvételeket tudjanak készíteni velük. Következő útjuk a Mexikói-öbölbe vezet, ahol azt hivatottak felmérni, hogy milyen következményekkel járt az olajkatasztrófa a víz alatti világ számára.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.