
2009. március 17., 10:572009. március 17., 10:57
A tervek szerint március végén egy csokornyi új Quimby-dalt tartalmazó hanghordozó lát napvilágot a Tom-Tom Records gondozásában. Az Ajjajjaj című, öt számot tartalmazó lemez csak a zenekar koncertjein és honlapjuk keretében működő webshopban lesz elérhető. A Quimby-portálon olvasható közlemény szerint a kiadványt várhatóan újabb hasonló lemezek követik a közeljövőben.
A 18 évvel ezelőtt alakult Quimby az évek során nemcsak markáns saját hangzást alakított ki a sanzonos-valceres zenei világ és alternatív rockzene házasításával, de kivívta helyét a legjobb és legfontosabb kortárs magyar zenekarok között is, s ezt a pozíciót csak tovább erősítette a négyéves kényszerszünet után, 2005-ben megjelentetett Kilégzés című sikerlemezével.
A zenekar – Kiss Tibor (ének, gitár), Varga Líviusz (ütőhangszerek, vokál), Balanyi Szilárd (billentyűk, vokál), Mikuli Ferenc (baszszusgitár), Kárpáti József (trombita) és Gerdesits Ferenc (dobok) – az elmúlt négy évben sem tétlenkedett: 2006-ban, a zenekar 15 éves születésnapja alkalmából jubileumi karrierösszegző albumot jelentetett meg Family Tugedör címmel.
A kiadvánnyal egyszerre a dunaújvárosiak munkásságát és emlékezetesebb koncertjeit dokumentáló DVD-t is piacra dobtak. Ezt követően többállomásos színházi turnét is lebonyolítottak, melynek keretében három székelyföldi városban is felléptek csendesebb, teátrálisabb műsorukkal. A turnéval párhuzamosan több színházi produkcióban is közreműködtek, ugyanakkor több zenekari tag is saját lemezt jelentetett meg.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.