
Fotó: Tamás Attila
Udvarhely-napok névvel szervezi meg május 26. és június 2. között a polgármesteri hivatal a székelyudvarhelyi városnapokat.
2017. április 12., 12:292017. április 12., 12:29
A tavalyi egy hónapos rendezvénysorozattól eltérően idén nyolcnapos program lesz, koncertekkel, karnevállal, gasztro- és borsétánnyal. A városnapokkal fesztiválhangulatot szeretnének varázsolni Székelyudvarhelyen – mondta el a keddi sajtótájékoztatón Simon Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője. A május 26. és június 2. között rendezendő, új arculatú esemény első három napja a szervezők szerint szórakoztatóbb lesz. Esti koncertek, kézműves vásár, tematikus sátrak színesítik a rendezvényt. Hétfőtől csütörtökig irodalmi estek és kiállítások lesznek a programban, az utolsó három napon újból felépítik a nagyszínpadot, ahol az Omega fog koncertezni.
Orbán Árpád alpolgármester elmondta, nem maradnak el az intézmények és civil szervezetek rendezvényei, amelyek tavaly az egy hónapos városnapok keretében zajlottak, ezek idén önállóan színesítik majd a város kulturális életét. Az újragondolt rendezvénnyel a város értékeit mutatnák meg, és nemcsak a helyieket, hanem a székelyföldieket és a csíksomlyói búcsúra induló turistákat is megszólítanák. A tervek szerint a rendezvény két fő helyszíne a városi park és a minifocipálya lesz, de több esemény zajlik majd a várban, a Márton Áron téren, a Városháza téren, a városháza Szent István termében, a művelődési házban és a régi Stúdió moziban is. A városi parkban a helyi termelők és kézművesek sátrai, valamint a bor- és gasztrostandok kapnak helyet, illetve a civil szervezetek sátrai.
A minifocipályán pénteken az Ocho Macho és a Republic zenekar lép fel, szombaton a Friday Rehab és Rúzsa Magdi koncertezik, vasárnap pedig a Hot Jazz Band és a TNT. A Székelytámadt-várban a harangkiállítás, valamint a Székelyföldi Legendárium makettkiállítása lesz látható, ugyanott szervezik vasárnaptól a Legendárium Karnevált, ahol az Evilági zenekar és Baricz Gergő lép fel mintegy négyszáz gyerek előtt. A Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára segítségével kórustalálkozót és csörögesütést tartanak. Keddtől Udvarhelyre költözik a szigethalmi Emese park, így a Márton Áron téren korhűen megidézett középkori hangulatban lehet része a gyerekeknek és felnőtteknek. A helyszínen lehet majd vasat kovácsolni, nemezelni, és még kalodába is „zárathatják\" magukat a látogatók. A rendezvény ideje alatt megtekinthető Máthé András saját készítésű helikopterje és traktorja is. Június elsején gyereknapi programok lesznek, pénteken retroautó-kiállítás és -felvonulás, este pedig Omega-koncert zárja az Udvarhely-napokat.
A rendezvény költségvetése mintegy 333 ezer lej, a program egyelőre nem végleges, a szervezők még egyeztetnek a civil szervezetekkel és intézményekkel. A majális, a Szejke-napok nem maradnak el, ahogyan a dísznövénykertészeti kiállítás és vásár sem. A polgármesteri hivatal hétvégén húsvéti vásárt tart a Városháza téren pénteken reggel tíz és délután hat között, szombaton pedig délelőtt tíz és délután öt között tart a rendezvény, pénteken délután négy és hat között, szombaton pedig tizenegy és déli egy között lesz gyerekprogram is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.