Hirdetés

TUSVÁNYOS: Más kép, de másképp is lehetne

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

A tartalmas eszmecseréken, politikai vitákon túl csak a derűre ború, borúra derű hozott változást a tusnádfürdői diáktábor életében. A rendezvény infrastruktúráján az új főszervezők sem tudtak sokat javítani, ez azonban kevésbé zavarta a bulizni vágyó ifjúság hangulatát. A rendezvény elején még úgy tűnt, változik a tusványosi divat: a hagyományos öltözéknek számító rövidnadrág helyett idén gumicsizmában kell majd végighallgatni a rendkívül érdekfeszítő előadásokat,

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. július 21., 00:002008. július 21., 00:00

ugyanebben az öltözékben pedig – természetesen esőkabáttal felszerelkezve – tánclépésekkel lehet próbálkozni a sportcsarnok közelében felállított nagyszínpad előtt, az esti koncerteken. Az első nap majdnem folyamatosan zuhogó eső sem tudta azonban feledtetni azt, hogy a 19. alkalommal megszervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hangulatát sohasem az időjárás határozza meg.

Borúra derű
A tusnádfürdői rendezvény második napján, szerdán már eloszlottak az esőfelhők, a gumicsizma- és esőkabátárusok sajnálatára pedig kisütött a nap, és a sátortábor is lassan-lassan benépesült. A rendezvény főszervezői – mint ismeretes, idén első ízben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az RMDSZ-en kívüli ifjúsági szervezet vállalta ezt a szerepet – azonban bizonyára nem tudtak teljes szívből örülni a táborozásnak kedvező időjárásnak: mint kiderült, az RMDSZ-es meghívottak lemondták a meghívásokat, így néhány programpont meglehetősen egysíkúvá, izgalommentessé vált. A táborlakók ugyancsak szomorúan konstatálhatták, hogy a rendezvénynek helyet adó tusnádfürdői kempingtábor infrastruktúrája idén sem javult, a lerobbant zuhanyzók, koszos mosdók és az öreg kempingházak ugyanúgy néznek ki, mint az elmúlt évtizedben. Többen is úgy vélik, a portékáikat évrőlévre drágító tábori árusok ennyi év után sincsenek kellőképpen felkészülve arra, hogy a szabadegyetem ideje alatt több mint nyolcezer ember fordul meg a táborban. A nagyszínpad körül berendezkedett, környékbeli vendéglátó-ipari egységek sátraiban olykor tíz-tizenöt méteres sorok duzzadtak, a 2 lejes miccsért vagy a 3 lejért kínált, legtöbb helyen langyos, vízízű sörért áhítozó táborlakók sajnálatára.

Semmi új a zuhanyzó alatt
„A rendezvényt beharangozó plakátokon, szórólapokon díszelgő szlogen, a Más kép semmiképp sem arra vonatkozik, hogy a tábor többet kínál, mint korábban – jegyezte meg a debreceni Kudos Tamás, aki, mint mondta, rendszeresen látogatja a rendezvényt. – Jó lenne, ha a helyi önkormányzat közbenjárásával a kempingtábor infrastruktúráját korszerűsítenék végre, ez mindenképp jót tenne a Tusványos látogatottságának és természetesen ennek a káprázatos természeti adottságokkal rendelkező üdülővárosnak is.” Hasonlóan nyilatkozik érdeklődésünkre egy székelyudvarhelyi táborlátogató, Kinga is, aki a programfüzetben fellelhető, harmadik zuhanyzóhelyiséget kutatja, eredménytelenül. „Mindazon túl, hogy Tusványos a konstruktív, előremutató párbeszédek, a jövőépítő beszélgetések helyszínévé vált, úgy gondolom, hogy a rendezvény helyszíne 19 év után sem tud újat mondani a látogatóknak. Tusványos akkor tud majd igazán nagykorú lenni, akkor tud majd más képet mutatni, ha a helyszín csodálatos, összetéveszthetetlen hangulatán túl otthonosabbá válik” – fogalmazott a 22 éves táborlakó.

Tánc kft. Tusványoson
Tusványoson idén is gondolatok, eszmék és vélemények ütköztek, de a több száz táborlakónak kiváló szórakozási lehetőségeket is kínáltak a szervezők, akik első szárnypróbálgatása mindenképpen dicséretet érdemel. A rendezvény vendégei sportvetélkedőkön, kulturális – és kézművesműhelyekben is szerezhettek élményeket. Az esti koncerteken tomboló tusványosiak bizonyára nem felejtik majd el a mostoha időjárás ellenére is emlékezetes műsorral előrukkoló Deák Bill Gyula fellépését, a meglepően jó formát mutató Vama zenekar produkcióját vagy az újra megújult Anima Sound System másfél órás „tánckényszerítőjét” sem. A szabadegyetem utolsó napján fellépő Hot Jazz Band, illetve a Magyarországon kultuszstátusnak örvendő, nálunk sajnálatos módon még mindig kuriózumnak számító KFT zenekar fellépése azonban bizonyára nagybetűkkel kerül bele a tusványosi emlékes füzetbe. Szombat este több mint kétezer ember táncolta végig az ötvenes éveikben járó művészek kétórás előadását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés