Hirdetés

Több ezer bográcsban rotyogott a halászlé

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Népünnepély Baján, a vizek és ízek városában Népviseletbe öltözött vendégek, angliai, franciaországi, németországi, szerbiai, horvátországi, romániai testvértelepülésekről érkezők, színházi előadások, koncertek, népművészeti kirakodóvásár –

2007. július 16., 00:002007. július 16., 00:00

és természetesen több ezer bográcsnyi halászlé jellemezte a bajai népünnepélyt, amelyet 12-ik alkalommal szerveztek meg a hétvégén. „A halászlé fővárosában” tartott ünnep nemcsak a helyieket vonzza a dél-magyarországi kisváros tereire, utcáira – szép számban jönnek érdeklődők az ország más településeiről és a határon túlról is. Marosvásárhely és Erdőszentgyörgy, Baja két erdélyi testvértelepülése évek óta részt vesz a rendezvényen, idén néptáncaikkal és viseletükkel, valamint kürtőskaláccsal, flekkennel, miccsel, kézművestermékeikkel mutatkoztak be.
Baja környékén évszázadokon keresztül a dunai hajózás, illetve halászat jelentette a fő megélhetési forrást, a hetekig a Dunán halászók állandó tápláléka pedig természetesen a hal volt. A hagyma, a Duna mentén működő malmokból halért vásárolt száraztészta hetekig elállt, és a halászok a csónakban, Duna-vízzel főzték a sok pirospaprikával fűszerezett eledelt. Révfy Zoltán polgármester elmondta, Baján mindig is sok nemzetiség élt békében egymás mellett: szerb, horvát, zsidó, roma, sváb és magyar – kereskedők és földművesek, értelmiségiek és kézműiparosok, szőlőtermesztők és halászok. „Öreganyám horvátul beszélt a szomszédasszonyával, de ha a piacon németül szóltak hozzá vagy szerbül, akkor nemcsak értette, de azon a nyelven válaszolt, ahogyan megszólították” – magyarázta egy bajai. A többnyelvű és
-kultúrájú kisváros utcáin és terein, valamint a Duna holtága, a Sugovica által körülölelt Petőfi-szigeten több ezer asztal várja a résztvevőket. A családok, baráti társaságok előre lefoglalják az asztalokat, általában minden évben ugyanazon a helyen, előkészítik a jellegzetes bajai halászlét, az elmaradhatatlan tepertős pogácsát, a hajósi vagy villányi borokat, és az ízlésesen terített asztal mellett várják, hogy a polgármester este hatkor megadja a jelt a tűzgyújtásra. Mindenki egyszerre gyújt be a bográcsa alá, ezzel kezdődik a tulajdonképpeni ünnep. A hagyomány szerint előbb a halászlét fogyasztják gyufatésztával, második fogásként pedig a felszeletelt halat. Elmaradhatatlan a szalonnapörccel ízesített túrós csusza, illetve a meggyes és a mákos rétes, a finomságok mellé hajósi vörös vagy fehér bort isznak. A mulatság az éjfélkor kezdődő tűzijátékkal ér véget, hajnalban takarítóbrigádok gyűjtik össze a szemetet, reggel a frissen takarított utcák már nem is emlékeztetnek az esti mulatozásra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés