
Fotó: Facebook/British Museum
Menesztette egyik munkatársát a londoni British Múzeum, miután kiderült, hogy több műkincsük eltűnt vagy megrongálódott.
2023. augusztus 17., 11:292023. augusztus 17., 11:29
A múzeum szerdán közölte, hogy független biztonsági felülvizsgálatot rendeltek el, továbbá komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy visszaszerezzék az eltűnt, ellopott vagy megrongálódott műtárgyakat.
A legtöbb tárgyat egy raktárban őrizték, a közelmúltban nem állították ki őket.
„Jelenleg három dologra koncentrálunk: egyrészt az ellopott tárgyak visszaszerzésére, másrészt annak kiderítésére, hogy mit tehettek volna az eset megakadályozására, valamint arra, hogy a biztonsági befektetésektől a gyűjtött tárgyak nyilvántartásáig mindent megtegyünk azért, hogy az eset ne ismétlődhessen meg” – mondta George Osborne, a British Múzeum elnöke.
– tette hozzá az igazgató. A múzeum közölte, hogy jogi lépéseket fog tenni az elbocsátott dolgozó ellen, az ügyet már a londoni rendőrség vizsgálja.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!