2009. november 17., 11:052009. november 17., 11:05
Október 21-ére 60 ezer fő alá csökkent a lélekszám Velencében, amelyet alig négy évtizede még 120 ezren laktak. A velenceiek a venessia.com internetes címen fogtak öszsze, s szombatra Il Funerale di Venezia elnevezéssel a város jelképes temetését is meghirdették, a kezdeményezéssel a fogyatkozó lakosság problémájára akarják felhívni a figyelmet.
„Már két éve elhelyeztünk egy fényreklámot, ami a városban lakók számát mutatta. Azt is megmondtuk, hogy ha hatvanezer alá esik a szám, megtartjuk a város temetését. Hatvanezernél kevesebben már nem vagyunk város, csak egy falucska” – magyarázta Matteo Secchi, a kezdeményezés egyik vezéralakja.
A szokatlan akcióval a velenceiek a közvéleményt akarják érzékenyebbé tenni mindennapos problémáik iránt, és fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy a politikai intézmények felől semmilyen segítség nem érkezik. A város lakóinak ugyanis mindennap meg kell küzdeniük a patkányokkal, a galambokkal, a felettébb magas árakkal, a szeméttel, a csatornák időszakonkénti kibírhatatlan bűzével és a turisták hadával.
Az északolasz városban olyan magasak a lakásárak, hogy a fiataloknak el kell hagyniuk Velencét, és valamelyik közeli kisvárosban – például Mestrében – kell otthont keresniük maguknak. A lakásokból és régi épületekből pedig legtöbbször szálloda lesz – említette Secchi. „Pedig Velence a jövő városa. Nincsenek autók, minden a gyalogosoké, békét és nyugalmat sugároz” – hívta fel a figyelmet Secchi.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.