Hirdetés

Teddy Queen: indulj a holnapnak mától – a jelen fontosságára hívja fel a figyelmet új dalával a gyergyószentmiklósi zenekar

Színes repertoár. Fodor László (jobbra) szerint új szerzeményük egyfajta ízelítő a jövőben megjelenő dalokból •  Fotó: Beliczay László

Színes repertoár. Fodor László (jobbra) szerint új szerzeményük egyfajta ízelítő a jövőben megjelenő dalokból

Fotó: Beliczay László

Most itt címmel megjelent pár napja a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar legújabb dala. Fodor László, az együttes frontembere az új zenemű üzenetéről, a készülő albumról, a tervezett lemezbemutató koncertekről beszélt a Krónikának.

2018. október 25., 10:412018. október 25., 10:41

Elérthetővé vált a nagyközönség, rajongók számára a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar új, Most itt című dala. A pop-rock és alternatív rock stílusát néha funkyval és diszkóstílussal keverő együttes 2016-os megalakulását követően Alteregó névvel lopta be magát az erdélyi zenekedvelők szívébe.

Fodor László, a zenekar frontembere, gitárosa szerint azóta a hármas formáció és a taglista a régi, de a névnek „mennie kellett”. Frissen megjelent szerzeményük üzenete is ebből a változásból ered, hiszen azt közvetíti, hogy a jelenben kell élni, és ez csak a múlt lezárásával valósulhat meg.

Hirdetés

Fodor László lapunknak elmondta, a dal szövegét Csóka Loránd írta, ő pedig a dallamot szerezte hozzá – ez már bevált módszer a banda életében. A frontember szerint a dalszövegíró a jelen fontosságára koncentrált, erre utal a dal refrénje is:„Az nyer majd, aki igazán bátor / Indulj a holnapnak mától!” Kifejtette,

a zenemű még nem teljes, hiányzik belőle néhány hangszer, amit az együttes hamarosan pótolni szeretne, így kicsivel hosszabb lesz a dal, és még inkább élvezhető.

Ez a szerzemény egyfajta ízelítő a jövőben megjelenő számokból, egyfajta irányvonal, mert a stúdiónak köszönhetően jobb minőséget szeretne nyújtani a zenekar, illetve Bagossy László a keveréssel, Péter Gellért a felvétellel és Török Arnold a videó elkészítésével segítette az együttest. „Egyrészt eddig magunknak vettük fel a számokat, most pedig próbateremben, ami pozitívan hat a dalok minőségére. Másrészt Csóka Loránd háttérénekesünk, basszusgitárosunk most több metaforát és érzelmeket csempészett a szövegbe, így sokkal komplexebb lett” – fogalmazott a zenekar énekese.
Fodor László arról is beszámolt, hogy

a koncepció szerint főként pörgős dalokat válogatnak be az új lemez repertoárjába, amelyet május és április között terveznek bemutatni.

Ennek érdekében legalább hét új dalt készítenek az elkövetkező hónapokban, és a zeneművek szorosan kapcsolódnak majd egymáshoz. A frontember elmondta, a lemez több számát videóval szeretnék fokozni, ezért a jövőben forgatást terveznek. Egyelőre még nem világos, hogy melyek azok a dalok, amelyekhez képtörténetet is kapnak a rajongók a szöveg és dallam mellé, ez csak akkor derül ki, amikor a bandatagok látják az összképet. „Nem kizárt, hogy a Most itt című számunknak is forgatunk majd klipet, hiszen többen is megkerestek, hogy szívesen elkészítenék nekünk” – részletezte a frontember.

Lemezbemutató koncertet Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Udvarhelyen szerveznek, illetve igyekeznek majd Csíkszeredába is eljutni. Fodor László szerint ha minden jól alakul, akkor még Magyarországot is érinthetik több helyszínnel. Viszont egyelőre a lemezen dolgoznak, és legközelebb csak december elején láthatjuk őket a gyergyószentmiklósi városnapokon.
Egyébként

a székelyudvarhelyi Siculus Fesztiválon a zenekar megkapta a legjobb szövegért járó díjat.

Élményeikkel kapcsolatban a frontember elmondta, a zsűri már az elején szóvá tette: értékeli, hogy nem az Erdélyben megszokottá vált felállásban játszanak, hiszen a fiúknak nehezebb dolga van a hármas formációban, mivel egyszerre kell több hangszeren hibátlanul játszaniuk, amíg zenésztársaik öten-hatan állnak színpadra. A szakmai elismerésen kívül nagyon jólesett nekik a zsűri hozzászólása is, miszerint „a zenekar a magyarországi piacon is megállja a helyét!”

Tőkés Hunor

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés