
A gyerekek tapasztalati, közvetlen módon tanulják környezetüket
Fotó: Facebook/PeterPan Forest Kids
Erdőre, mezőre járnak, kertészkednek és állatokat gondoznak az országban rendhagyónak számító Pán Péter erdei óvodában, ahol a tantervet a környezet és a gyermekek kíváncsisága alakítja. A Maros megyei Tófalván működő óvoda alapítójával, Gál Alizzal az alternatív oktatási módszer előnyeiről beszélgettünk.
2022. január 24., 07:322022. január 24., 07:32
Idén ősszel immár harmadik éve működik a Maros megyei Tófalván az az erdei óvoda, amelyet három fiatal anyuka hozott létre azzal a szándékkal, hogy a fejlődéshez és a tanuláshoz ideális közeget biztosítson gyermeke számára.
Gál Aliz pszichológus, a Pán Péter erdei óvoda alapító tagja a Krónikának elmondta, hogy a különböző baba-mama túrákon megfigyelte, a gyermekek mennyivel nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak a természetben. Ezért két társával – Blizik Anita élménypedagógussal és Magdás Tünde drámapedagógussal – úgy döntöttek, létrehozzák az ország első magyar nyelű erdei óvodáját, hogy gyermekeik számára továbbra is elérhető legyen a természet kínálta gazdag élményvilág.
Így hozott minket össze a sors, és mivel hasonló elveket követünk, minden találkozáskor tovább gondolkodhatunk azon, hogy hogyan teremthetnénk gyermekeinknek olyan környezetet, ahol egészségesebbek, boldogabbak lehetnének” – olvasható az óvoda honlapján.
A skandináv országokban már évtizedek óta létező alternatív oktatási forma lényege, hogy a gyermekek a szabad levegőn a természet által tanuljanak és fejlődjenek, saját igényeiknek és kíváncsiságuknak megfelelően. Nemcsak színtere, hanem oktatója, játszótere és barátja is az apróságoknak a természet, az ingergazdag közegben ugyanis szabadabban, bátrabban mozoghatnak és tanulhatnak környezetükről, saját magukról. A „nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet” elvét követve, a gyermekeket mindennap időjárástól függetlenül kiviszik a szabad levegőre.
– osztotta meg Gál Aliz. Az alapítók leginkább a tapasztalat útján történő tanulást részesítik előnyben, amelyben a gyermek közvetlen módon vehet részt a tanulásban.
Ízek, illatok, állagok - az oviban élményszerű oktatási módszert követnek
Fotó: Facebook/PeterPan Forest Kids
Az erdei óvoda tanterve és napi programja is eltér az állami oktatási intézmények tanrendjétől. Az óvoda alapítója elmondta, hogy a szárazabb és melegebb évszakokban mindig kint indítják a napot, csak a téli hónapokban töltenek több időt a házikóban, ahol délelőtt zajlik a heti tematikához kapcsolódó tevékenység.
Volt rá példa, hogy a gyerekek vízi világ iránt érdeklődtek, ennek megfelelően egy hétig ehhez fűződő foglalkozásokat biztosítottak számukra, majd hétvégén egy tó mellé kirándultak, ahol evezős túra keretében fedezhették fel a tavak világát.
Ez a megközelítés a szintén nyugati országokban elterjedt ún. „emergent curriculum”, azaz önmagából kibontakozó tanterv mintáját követi, amelyet a gyermek kíváncsisága, illetve a helyzet adta körülmények alakítanak. „Ha a gyermek például megáll, és egy bogarat babrál, odamegyünk hozzá, és abban a pár pillanatban megpróbálunk mindenféle érdekes információt elmondani róla, így észrevétlenül tanul” – tette hozzá.
Nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet – vallják az óvoda alpítói
Fotó: Facebook/PeterPan Forest Kids
A Pán Péter erdei óvodában minden hat gyerekre jut egy pedagógus, jelenleg pedig tizenkét gyerek részesül a környezetbarát oktatásban.
A szülők részéről rengeteg pozitív visszajelzés érkezik, sőt olyan sokan szeretnék az erdei tanintézetbe adni gyermeküket, hogy már várólistát is vezetnek, ami Gál Aliz szerint annak bizonyítéka, hogy szükség van az ilyen jellegű, alternatív oktatási központokra. Bár a módszert tőlünk nyugatra már államosították, az országban ez még várat magára. A Pán Péter erdei óvodakezdetben egyesületként indult, amely a tavalyi évben egy vállalkozással egészült ki, elnyerve a Szentgyörgyi Menedzser Klub támogatását.
Hogy miként boldogulnak az állami oktatásban az erdei óvodából érkező gyerekek, még az alapítók számára is újdonság, hiszen az első generáció az óvodából csak most ballagott el.
„A játék- vagy akadémiaalapú óvodai rendszer legföljebb csak az első osztályban jelent különbséget, hosszú távon viszont semmilyen hátránnyal nem jár, sőt kimutatták, hogy az alternatív oktatási módszerekkel tanuló gyerekek sokkal boldogabbak, függetlenebbek, kreatívabbak és mernek kérdezni” – fogalmazott az óvoda alapítója.
A téli hónapokban a kis házikóban tartják a tematikus tevékenységet
Fotó: Facebook/PeterPan Forest Kids
Bár a rendhagyó óvodát létrehozó csapat eddig is sok megvalósítást tudhat maga mögött, a jövőre vonatkozó elképzelésekből sincs hiány. Gál Aliz elmondta, mivel a bölcsődeprogram csak nemrég indult el, rövid távú céljuk stabilizálódik, de továbbfejlesztenék a rendelkezésükre álló kert gondolatát is:
Ezenkívül tanösvényeket álmodtak meg a kertben és a telek melletti erdős részen. „Hosszú távon egy természetközpontú oktatási formát támogató, tanközponttá szeretnénk válni, ahová nemcsak az óvodásokat, hanem akár kisiskolásokat vagy délutáni oktatásban részesülő gyerekeket is fogadhatunk. A baba-mama túrákon a két éven aluliaknak szervezünk programot, a későbbiekben azonban szeretnénk a nagyobbakat is hasonló élményekben részesíteni” – összegezte.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!