Hirdetés

Szombaton nyílik Hargitafürdőn Románia legszínvonalasabb akrobatikus élményparkja

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szombat délután 5 órakor nyílik Románia második, de legszínvonalasabb akrobatikus élményparkja Hargitafürdőn. A több mint 100 játékelemet felsorakoztató ügyességi és erőpróbapályák mellett a Balu Adventure Park különlegessége Kelet-Európa leghosszabb, 985 méteres Tiroli csúszópályája.

Forró Gyöngyvér

2010. július 23., 11:562010. július 23., 11:56

Így Hargitafürdő immár nemcsak a télisportok kedvelői számára lesz vonzó hely, hanem azoknak is, akik évszaktól függetlenül kipróbálnák ügyességüket, erőnlétüket, bátorságukat és kitartásukat. A Balu Adventure Park 2 gyerek- és összesen 4 különböző fokozatú felnőtt-, valamint egy több főre szabott csapatépítő pályát is magába foglal, öszszesen 105 játékelemmel. A Tiroli csúszópálya előreláthatólag sok érdeklődőt vonz majd, hiszen hazánkban csupán még egy, közel 200 métereset tartanak számon Buşteni-ben.

„Amikor a szakemberekkel először megnéztük a terepet, olyan természeti adottságokat fedeztünk fel, amelyekről tudtuk, ki kell használnunk, így gondoltunk a Tiroli csúszópályára, amely átível a régi kaolinbányán” – mondta Kristály Péter, az Adventure Park egyik megálmodója. A csúszópálya több kisebb részből áll, az utolsó, leghoszszabb táv előtt pedig egy „vészkijáraton” kiszállhat az, aki nem szeretne továbbhaladni. A több mint 300 méteres távot kétszer is megtehetik az érdeklődők – el és vissza – a voltkaolin bánya melletti meddőhányó fölött áthaladva. „Gyönyörű volt fentről a táj. Egyáltalán nem éreztem félelmetesnek a pályát, sokkal inkább izgalmasnak” – magyarázta lelkesen egy kolozsvári lány, aki Hargitafürdőn tett látogatása alkalmával kipróbálta a pályát. A kalandpark ötlete egyébként a francia légiósoktól származik, akik edzőfelületnek használták a hasonló kötélparkokat.

„Ennél jobbat nem is lehetett volna kitalálni, hiszen a legkisebbektől az idősebbekig mindenki próbára teheti bátorságát, erejét, mindezt oly módon, hogy az egész adrenalinszintet növelő, játékos tevékenység” – fogalmazott Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán. „Ez egy olyan sportbázis, ahol mindenki, életkortól és nemtől függetlenül kiszórakozhatja magát. Ezért is a mottónk: »Go, Balu, Go!«, amellyel arra biztatunk mindenkit, ne adja fel, menjen tovább” – magyarázta Kristály Péter. A kötélpark legnehezebb pályája a „fingatós” pálya, ahol 14 fadarab lóg köteleken, és úgy lépkedhetnek a résztvevők egyik hurokból a másikba, hogy közben nincs kapaszkodási lehetőségük.
Az indulásnál alpinista felvigyázók ismertetik a résztvevőkkel a tudnivalókat: mit hová kell rögzíteni, majd mindenkinek kötelező módon végig kell menni a gyakorlópályán. Azt teljesítve haladhatnak a további mászófelületekre.

A szükséges információk birtokában a pálya veszélytelen. A kalandpark befogadóképessége 160 fő, azonban egyelőre a hevederek számán múlik, hányan próbálhatják ki egyszerre a pályákat. A hevedereket 3 órára bérelhetik ki az érdeklődők, felnőtteknek 35, gyerekeknek 25 lejbe kerül. A több mint 200 ezer eurós befektetés a remények szerint meghozza gyümölcsét, és egyre több turistát vonz majd Hargitafürdőre. A kalandpark reggeltől estig működőképes, és csupán vihar és villámlás esetén rendelik el a pálya kiürítését, mivel a dróthuzalok villámhárítókként működnek. A pálya -2 Celsius-fok felett működőképes, így az időjárástól függően kora tavasztól akár késő őszig is használható.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

A Cirque du Soleil Kolozsváron is hozta a tőle várt színvonalat: artistái meghazudtolták a fizika törvényeit (Képriport)

Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.

A Cirque du Soleil Kolozsváron is hozta a tőle várt színvonalat: artistái meghazudtolták a fizika törvényeit (Képriport)
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
Hirdetés