
Fotó: A szerző felvétele
„Számomra a legkülönösebb az, amikor egy hallássérült ceruzát, tollat vesz a kezébe, és megpróbál irodalmi művet alkotni, hiszen a hallássérültek szókincse nagyon szegényes, ők egészen más módon gondolkodnak, és állítanak össze egy mondatot, mint a halló, beszélő emberek” – mondta Takács Éva, a siketek és nagyothallók Maros megyei egyesületének vezetője a siketek és nagyothallók fesztiválján. Takács Éva nagyon jól ismeri az ilyenfajta fogyatékkal élők hangtalan világát, hiszen édesapja egyáltalán nem hall, és negyven éven keresztül vezette az egyesület megyei fiókját.
A siketek és nagyothallók tárlata vándorkiállításként működik. Tavaly a kolozsvári, azelőtt a zilahi egyesület látta vendégül az alkotó kedvű nagyothallókat. Nagy Elek korábban fotókkal is részt vett kiállításokon, most faragványokkal, festményekkel rukkolt ki. „Volt olyan esztendő, a bukaresti rendezvény például, amikor nagyon sok első díjat nyertünk mi, vásárhelyiek. Nekem három egyéni kiállításom is volt” – osztotta meg élményeit lapunkkal. Hints Klára halmozottan sérült. Festményekkel és grafikákkal vett részt a kiállításon. „Érdekes, hogy Klárika – akit a testvére gondoz – nem képes például kannából pohárba vizet önteni, evés közben az ételt felvágni, mégis csodálatosan fest és rajzol” – mesélte Takács Éva. Szekeres Ágnes írásos varrottasokkal rukkolt ki. Férje is hallássérült, viszont a lányuk, unokáik tökéletesen hallanak. Ágnes asszony korábban gyárban dolgozott, bőrkesztyűket varrt, férje asztalos volt, most mindketten nyugdíjasok. Bükkösi Rózsa portréi különleges tehetségről árulkodnak. Mivel édesanyja elhunyt, el kell majd költöznie Marosvásárhelyről. Petrozsény mellett vettek neki kis házat, hogy közel legyen az unokatestvéréhez, mivel édesanyja helyett ezután ő lesz a gyámja. „Sokat rajzolok, ez megnyugtat” – állította a szomorú szemű, barna hajú lány.
A megnyitón a Siketek Országos Egyesülete is képviseltette magát. A Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetője, Schmidt Loránd kilátásba helyezte, hogy jövőre a legértékesebb munkák Strasbourgba is eljuthatnak. Az igazgatóság ugyanis szoros kapcsolatban áll a Határok Nélküli Szociális Tevékenységek nevű francia szervezettel, amely évente szervez Strasbourgban tematikus kiállításokat a fogyatékkal élők alkotásaiból. Az igazgatóság felvállalja, hogy értesíti a nagyothallókat a jövő évi tematikáról, és kijuttatja a munkákat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.