Hirdetés

sZempöl, az örömzene

Progr-etno-mondoka-drum and breakst vagy egyszerűen csak infantil a műfaj, amelyben saját meghatározásában játszik a sepsiszentgyörgyi sZempöl együttes. De egyszerűen örömzenének nevezik. A tagokkal a Muuuvi Festen beszélgettünk.

Jánossy Alíz

2009. augusztus 05., 08:312009. augusztus 05., 08:31

A sepsiszentgyörgyi sZempöl együttes neve nem ismeretlen az elektronikus zenei alapokon nyugvó műfajok kedvelői körében. A fiatal muzsikusokból álló zenekar alig kétéves pályafutása alatt egyaránt sikert aratott a magyar és a román fővárosban, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban nemrég lezajlott Muuuvi Festen immár másodszor koncerteztek az idén, de komoly sikert arattak hazai pályán, szülővárosukban a Szent György-napokon is.

Katarzis magas fokon

Koncert közben szemlélni az alig huszonéves fiatalemberekből álló zenekart elragadó élmény, hiszen az ismerős magyar népdalbetétekkel tűzdelt, olykor fülbemászó, máskor zavaróbb, kemény rockra emlékeztető dallamok kortól függetlenül magukkal ragadnak időst és fiatalt. A figyelem pillanatig sem lankad a nézőtéren, mert közönség és zenekar mindvégig egyfajta jó értelemben vett katartikus „zenei egyvelegben” együtt rezonál. Ugyanis az előadás alapjául szolgáló elektronikus zenei alapot hol Bocsárdi Magor virtuóz hegedűjátéka, hol Szabó Zsolt „dorombolása”, hol egy magyar lakodalmasból ismert csujjogtató vagy éppenséggel gyermekdalrészlet töri meg. Mindig a kellő pillanatban, éppen akkor, amikor a figyelem már lankadna, illetve a katartikus állapot megszűnőben lenne. Pedig a sepsiszentgyörgyi zenekar nem egy túlfizetett, impreszszáriók, producerek és menedzserek által körülzsongott együttes, ők egyszerűen a sZempöl.

Szimplán sZempöl

„Az együttes neve az angol „simple” szó magyarul írt változatából ered, illetve a hajdani Szimpla nevű sepsiszentgyörgyi vendéglátó-ipari helyiség nevéből” – magyarázta Szabó Zsolt, az együttes dorombosa és mókamestere. Mint mesélte, az együttes neve azért kezdődik kisbetűvel, illetve a második betű azért nagy, hogy legyen valami figyelemfelkeltő „kanyar” a megnevezésükben. A héttagú együttes létezését egyébként 2007. július 7-től számítja hivatalosan, ezt megelőzően azonban volt egy sorsdöntő fellépésük, amely egy éjszaka alatt együttessé kovácsolta a hét zenélő fiatalembert.

„Éppen a Szimpla nevű vendéglátó-ipari egység megnyitója következett, amikor Magor találkozott a lokál tulajdonosával, aki megkérdezte: van-e együttese?” Magornak nem volt együttese, de azt válaszolta, hogy van. Aztán valahogyan összeverődött a társaság és egész éjszaka zenéltünk” – emlékszik a kezdetekre Szabó Zsolt, aki azt sem titkolja, hogy az első közös előadásuk nagyon rosszul indult, de nagyon jól végződött és összességében jónak volt minősíthető. A sepsiszentgyörgyi első fellépést rövid időn belül újabb követte, ezúttal a budapesti Szimpla nevű vendéglátó-ipari egység közönségét ragadták magukkal különleges zenei hangzásvilágú muzsikájukkal.

Egyébként a zenekar hét tagja hétféle zenei irányzatban zenélt mielőtt a sZempölben tömörültek volna, kezdve dzsessztől a metálig mindenféle stílusban. Ugyanilyen változatos az együttes tagjainak civil foglalkozása is, hiszen Ferencz Áron, a dobos egy év múlva készül egyetemre, a perkúciós Kovács Sándor Hunor egyetemista, az elektromos gitáros Bakk-Dávid László idén végzett a brassói zenekonzervatóriumban, az elektronikus mester Kónya Ütő Bence színész, a hegedűs és vokálos Bocsárdi Magor másodéves a kolozsvári zenekonzervatóriumban, a dorombos és vokálos Szabó Zsolt műsorvezető az Erdély Fm rádiónál, Váncsa Levente, a basszusgitáros szabadúszó.

Új zenei műfaj: az infantil

„Mindig megkérdezik, milyen zenei műfajba sorolható a mi muzsikánk, és erre találtuk ki a saját műfajunkat, az infantilt” – magyarázza Szabó Zsolt, aki azt is elmondta, hogy azért találták ki ezt a műfajt, mert bonyolult volt megjegyezni, kimondani az előtte alkotott, szintén saját koncepciójú zenei műfajukat, a progr-etno-mondoka-drum and breakst.

„Jellemző ránk egyfajta blődség, ezért az infantil elnevezés. De a lényeg az, hogy bármilyen zenei műfajba is próbálnánk besorolni a muzsikánkat, leginkább az jellemző ránk, hogy örömzenét játszunk” – egészítette ki Bocsárdi Magor a zenésztársa által mondottakat. Az ifjú hegedűművész azt is kifejtette, hogy az együttesnek igazából nincs célközönsége, ugyanis meglehetősen széles skálán mozog az a „fogyasztói réteg”, amely az ő zenéjüket kedveli.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés