Fotó: A szerző felvétele
2010. július 01., 07:302010. július 01., 07:30
Az 1997-ben Tatabányán alakult zenekar csütörtök este lép színpadra, egy death’n’roll bulira invitálva a résztvevõket. Õk nem elõször járnak Erdélyben, korábbi élményeikrõl, útjukról Mikus Tamás (Tass), az együttes énekese számolt be. „Elsõsorban a vendégszeretet és a bulik jó hangulata maradt meg. Mivel szeretjük a fesztiválozást, és a koncertek után mindig igyekszünk maradni amíg lehet, így sok az ismerõs, akikkel jó újra meg újra találkozni, és megvitatni az elmúlt évet. Az út az persze elég hosszú, de igyekszünk mindig valahogy érdekessé tenni” – fejtette ki Tass. Akik kíváncsiak arra, hogy hogyan ütik agyon idejüket útközben, azok az Agregator honlapján, a BûnTV videonaplójukban megtalálhatják a tavalyi utazásukat. Az együttes tagjai ugyanakkor elõzetesben azt is közölték, hogy szejkei repertoárjuk gerincét a tavaly megjelent Emberség címû lemezük dalai adják majd. „Az idei Székelyföldi Rockmaraton lesz az elsõ erdélyi fesztivál, ahol élõben is megmutathatjuk ezeket. Volt egy decemberi klubkörünk is Udvarhelyen, akkor még elég friss volt a lemez, de már akkor is jól fogadták a srácok az új nótákat, így biztosan most is megkínozzák majd a színpad elõtt a gyepet” – részletezte az énekes. A Székelyföldi Rockmaraton idei fellépõi között ugyanakkor a szintén magyarországi Avatar együttes is szerepel, akik õsbemutatót tartanak a Szejkefürdõn. Az igényes, dallamos hard rockot játszó csapatot 2006 februárjában alapította Gellér Tamás gitáros, Szepesi Richárd billentyûs és Danhauser Soma énekes. Õk várhatóan a szombati koncertnapon lépnek színpadra. Az Avatarról Gellér Tamás gitáros mesélt. „Alig várjuk, hogy találkozzunk a régi barátokkal és velük bulizhassunk! Aki meg még nem ismer minket, az egy tökös, arcbamászós és jó hangos, dallamos hard rock bulira számíthat annak minden külõsségével együtt” – mondta el ízelítõként a gitáros, akitõl azt is megtudtuk, hogy szeretnek Erdélybe járni, tavaly például kétszer is voltak itt. „Ami a legjobb, hogy ezt érezzük is, nálatok otthon vagyunk. A csodálatos környezet, a kedves arcok, a jó barátok, a finom kaják, azok, akik miatt a leginkább szeretünk a szejkei rockmaratonra jönni” – sorolta Gellér. Az idei megmozdulás részükrõl egy csokor új Avatar-nóta õsbemutatója lesz idén megjelenõ második nagylemezünk beharangozójaként, tudtuk meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.