
2009. január 12., 11:122009. január 12., 11:12
Punta Arenasból szerdán a Torres del Paine Nemzeti Parkba látogattak el, ahol az akklimatizálódás mellett a 181 000 hektáros nemzeti parkban megcsodálták a gránittornyokat, majd a Glacier Grey jégleszakadásoknál túráztak.
A Patagónia jelképeként emlegetett, a világ legszebb nemzeti parkjainak számító Torres del Paine-ben tiszta időben szinte bárhonnan lélegzetelállító a panoráma. A Paine szó jelentése „kék“, ami nem véletlen, hiszen a gleccserek, a türkiz tavak és a 2600 m fölé emelkedő csúcsok színe napközben kékes árnyalatban játszik.
Az éjszakát Puerto Natales-ben töltötték, majd pénteken utaztak vissza Punta Arenasba, ahol várják továbbra is, hogy az időjárás függvényében közlekedő repülőgép az Antarktiszra vigye őket. Tulit Zsombor azt tervezi, hogy sílécen ereszkedik majd le a leghidegebb földrész legmagasabb pontjáról egy ecuadori hegymászóval.
Tulit Zsombor Régió Rádiónak adott tudósításai: (kattintson a dátumra a meghallgatáshoz)
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.