
2009. május 08., 12:252009. május 08., 12:25
Az első 22 perces próbaút sikere nemzeti büszkeséggel töltötte el a két gyártót (Aérospatiale/British Aircraft Corporation) és arra sarkallta őket, hogy a költségektől, zajhatástól, illetve környezetkárosítástól függetlenül megkezdje a gyártást. A cég több mint 100 darab hosszú távú gépre kapott megrendelést az akkori legnagyobb légitársaságoktól. A Concorde 2754 kilométer/órás maximális sebességével új fejezetet nyitott a repülés történetében. A sugárhajtású gépek transz-atlanti menetidejét (7-8 óra) az utánégetős gázturbinás szuperszonikus Concorde motorja ugyanis a felére csökkentette. A Párizs–New York-járat alig több mint három órát, a Föld megkerülése pedig 31 órát vett igénybe.
Míg korábban a szuperszonikusok gyártása és üzemeltetése szinte minden összeget megért, ma úgy néz ki, a British Airways könnyű szívvel válna meg a repüléstörténet egyik legismertebb gépétől. A BA hétdarabos Concorde-flottájából hatot már elajándékozott főleg múzeumok számára (RNAS Museum, Somerset, Imperial War Museum, Cambridge, Sinsheim Museum). A BA utolsó, Alpha Bravo névre keresztelt Concorde-jának sorsa azonban elgondolkodtatta a légitársaságot, miután az Arab Emirátusok dúsgazdag városállama, Dubaj jelezte vételi szándékát.
A körvonalazódó adásvétel heves vitákat váltott ki Angliában. Brit szakértők szerint a dubaji lépés elhamarkodott lenne, ráadásul aláásná azokat az erőfeszítéseket, amelyek a Concorde újbóli üzembe helyezését szorgalmazzák. Sok Concorde-rajongó brit is csalódott, hiszen korábban úgy értesültek, hogy a 95 tonnás gépet a londoni Heathrow repülőtéren állítják ki. A világ egyik legforgalmasabb nemzetközi reptere az évi 40 milliós tranzitutas-forgalommal ugyanis méltó helynek bizonyulna, hogy minél többen megcsodálhassák a repülőgépet.
Dubajban a világhírű Pálma lakóparkban közben lázasan dolgoznak a mérnökök, hogy megfelelő helyet találjanak a gépmadárnak, amit a tervek szerint erre a tengerbe helyezett mesterséges szigetcsoportra helyeznének el. Elképzelhető, hogy belőle is szálloda lesz, ahogy a világ egyik leghíresebb hajójából is. Tavaly ősszel az Istithmar vállalat ugyanis megvásárolta a Queen Elizabeth 2 nevű híres óriás óceánjárót, amely ötcsillagos szálloda, valamint bevásárló- és szórakoztatóközpontként működik tovább. A hajó a korhű restaurálás után jelenleg szintén a pálma alakú szigetnél, a Palm Jumeirah-nál horgonyoz.
[Origo]
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.