
2009. október 26., 11:162009. október 26., 11:16
„A parajdi káposztafőző fesztiválon találkoztam a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyerekekkel. Akkor jött az ötlet, hogy meg kéne hívni őket egy kirándulásra, hiszen többen közülük még nem is jártak Parajdon túl” – mondta el a Gondűző éttermet és panziót működtető Nagy György.
Az ötletet tett követte, és a vállalkozó különdíjként egynapos kirándulást ajánlott fel a káposztafőző-versenyen részt vevő gyerekek számára. Az autóbusz szombaton tíz órára érkezett meg Udvarhelyre, itt svédasztalos reggeli várta a 37 gyereket és kísérőiket. A kirándulás városnéző sétával kezdődött, majd 12 órától az Udvarhely Táncműhely Tünemény című gyerekelőadását nézték meg a kicsik.
Az idő hamar elrepült, hiszen innen egy játszótérre, majd egy játszóházba mentek, a kirándulást pedig estebéddel zárták. „Már rég akartam segíteni az alapítványnak” – mesélte a vállalkozó, aki három gyerek édesapja. Azt is tőle tudjuk, hogy a kirándulás során az alapítvány gyerekeivel több vállalkozó is találkozott, akik szintén felajánlották segítségüket. „Remélem, a mostani találkozónak lesz folytatása is” – fejezte ki reményeit Nagy György.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.