2009. október 07., 11:312009. október 07., 11:31
A rendező, aki jelenleg egy svájci börtönben van egy több mint harminc évvel ezelőtti szexuális bűncselekmény miatt, a vádak szerint elkábított, majd megerőszakolt egy 13 éves kislányt. Eredetileg hat vádpontban emeltek ellene vádat.
Polanski bűnösnek vallotta magát kiskorúval létesített törvénytelen nemi kapcsolat miatt, és egy bíró 90 napos elzárásra ítélte pszichiátriai kivizsgálás céljából. 42 nap után azonban kiengedték, miután egy szakember úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a bűncselekmény megismétlődésének veszélye. Ezután Polanski Európába szökött, hogy elkerülje az Egyesült Államokban rá váró hosszú börtönbüntetést, azóta nem járt Amerikában, még az Oscar-díj-átadó ünnepségen sem jelent meg.
Polanski egyébként 1993-ban beleegyezett abba, hogy félmillió dollár kártérítést fizessen az általa 1977-ben megerőszakolt, akkor kiskorú lánynak, és ezzel lezárja peres ügyét – derült ki törvényszéki dokumentumokból, amelyek azonban arra nem adnak választ, hogy a rendező valaha ténylegesen fizetett volna.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.