Steinhübel István hideg vérű kedvencei

A több száz példányból álló gyűjtemény egy része jelenleg az Arad Megyei Múzeum természetrajzi osztályán tekinthető meg.

– Hogyan alakult ki nem mindennapi gyűjtőszenvedélye?
– Édesanyám biológiatanár volt, és eltűrte, hogy fiatal koromban kígyót, békát vittem haza. Amúgy minden állatot szeretek, de a hüllők állnak hozzám közelebb, érdekesebbnek találom őket a többi emlősnél vagy madárnál.

– Pedig nem olyanok, mint az ölebek vagy a házikedvenc macska, amelyeket dédelgethet, megcirógathat az ember. Hideg vérűekről lévén szó, valahogy ridegebbnek is tűnnek.
– A hideg vérről annyit, hogy a testhőmérsékletük a környezet hőmérsékletével egyezik meg, de ha megtapintjuk őket, nem hidegek – és nem is nyálkásak, a tévhittel ellentétben. Az otthon tartásról meg annyit, hogy a leguánt, kaméleont vagy a kisebb nem mérges kígyókat nyugodtan lehet házikedvencként tartani a kutya és macska mellett, vagy helyett.

– Mióta gyűjti a hüllőket?
– Húsz éve. Eleinte a Romániában honos fajokat gyűjtöttem, majd a határok megnyílásával elkezdtem az egzotikus fajokkal is foglalkozni. Jelenleg a mérges kígyók érdekelnek a legjobban, tenyésztem is ezeket.

– Személyesen is járt ezeknek az egzotikus állatoknak az élőhelyein, onnan hozta el őket, vagy más úton-módon jutott hozzájuk?
–A kiállításon kizárólag tenyészetekben nevelt példányok találhatók. A vadonban történő befogás egyrészt büntetendő, másrészt nem célunk a természet károsítása. Különböző börzéken, például Németországban vagy Hollandiában adjuk-vesszük, cseréljük az állatokat. A gyűjtők általában jól ismerik valamelyik hüllőfajt ahhoz, hogy tenyésszék is őket, s akkor csereberélünk.

– Előfordult már olyan, hogy ha valamelyik fajból több példánya lett, akkor állatkertnek adta azt? Vagy az állatkertek érdeklődnek a magángyűjtőknél?
– Állatkertnek eddig még nem adtam állatokat, nem is érdeklődtek, de például szárazföldi teknőst helyeztünk vissza a természetbe, miként a romániai viperafajokból is, miután annyira elszaporodtak nálam.

– Az itt látható kiállítás a teljes gyűjteményt jelenti?
– Nem, ez csak egy kis része. Van Aradon és Kisjenőben is tenyészetem. Háromszáz–háromszázötven fajom van jelenleg, itt a kiállításon hetven tekinthető meg.

– Melyek ezek közül a legkülönlegesebbek?
– Egzotikus a törpekrokodil, amely Afrika legkisebb és egyben legszelídebb krokodilfaja – a szelídséget persze idézőjelbe tenném –, azonkívül van négy és fél méteres albínó piton, gyémánthátú csörgőkígyó szintén albínó példánya, különböző keresztezésekből származó királysikló, a színskála minden színében, amelyek csak tenyészetekben fordulnak elő. Az albínó példányok eleve ritkaságnak számítanak, ezenkívül csak a tenyészetekben élnek meg. Mivel elütnek a környezetüktől, a vadonban nagyon fiatal korukban más ragadozók áldozataivá válnak.

– Több óriáskígyót is láttam itt, amelyekről különböző rémfilmek jutnak az ember eszébe. Valóban veszélyes, agresszív állatok az óriáskígyók?
– Semmi nem igaz ezekből a filmekből. A kiállításnak az is a célja, hogy eloszlassuk a tévhiteket. A gyerekek megsimogathatják a négyméteres óriáskígyót, meggyőződhetnek arról, hogy se nem hideg, se nem nyálkás, se nem agresszív. Inkább mi vagyunk veszélyesek az állatokra nézve. Még a mérges kígyók sem bántanának, ha nem hatolnánk be az életterükbe, és nem éreznék veszélyben magukat.

– Mekkora az érdeklődés?
– Hétköznapokon inkább csoportos látogatók jönnek, biológiatanárok hoznak gyerekeket, itt tartják meg az órát. Hétvégeken túlnyomórészt családosok jönnek, a Maros-parti séta után ide is betérnek.

– Milyen körülményeket kell teremteni ezeknek a trópusi állatoknak?
– A meleg a legfontosabb: minimum huszonhat Celsius-fok éjszaka, a maximum akár harmincöt–negyven fok is lehet. A vízigényük is nagy, és magas páratartalmat kell számukra biztosítani. Eledelük a nyúl, csirke, egér, a krokodilok a nyers húst is megeszik. A gyíkok, krokodilok szinte naponta esznek, a kígyók két-három hetente, fajtól és mérettől függően.

– Élő állatokat is adnak nekik?
– A kígyók kilencven százaléka csak élő állatot fogyaszt el. Mindennek a velejárója, hogy egereket is tenyésztek, a nyulakat pedig megvásároljuk különböző magánszemélyektől. A tücs-köket és mindenféle más eleségrovarokat szintén saját „termésből” biztosítom a gyíkoknak, pókoknak, skorpióknak.

– Költséges?
– Nagyon! Innen is adódott a kiállítás ötlete, mert egy adott pillanatban az eltartásuk nagyon sok pénzbe került, és bevételre kellett szert tenni. Így most saját magukat tartják el.

– És kiállításról kiállításra járva könnyebb is tárolni őket?
– Igen. Van egy hatvan-hetven példányból álló kiállítás, amelyből egyes példányokat néha kivonunk, és otthon pihentetjük őket, addig úgymond mások ugranak be a helyükre.

– Lehet emellett mással is foglalkozni?
– Akaratlanul is egy életforma lett ez. Az a jó benne, hogy azzal foglalkozom, és abból élek, amit szeretek.

– A család mit szól hozzá?
– Elfogadta, és nagyon hamar megbarátkozott a hüllőkkel. A feleségem és a gyerek is nagyon szereti a kígyókat.

– Párválasztásnál szempont volt, hogy a jövendőbelije elfogadja a szenvedélyét?
– Nem, de igazából nagyon hamar meg lehet szeretni ezeket az állatokat. Csupán a tévhitek miatt tartjuk visszataszítónak őket. A gyerekekben, például, amikor megsimogatják az óriáskígyót, nincs is félelemérzet. Mi, felnőttek neveljük beléjük. A gyerekek nézik a tudományos ismeretterjesztő filmeket, és gyakran sokkal többet tudnak a hüllőkről, mint a szüleik.

– Ön hol él? Mindig abban a városban, ahol éppen a kiállítás van?
– Természetesen megpróbálok minél többet lenni az állataimmal, de van segítségem is, aki a távollétemben ellátja őket.

– Nem nevezték még kígyóbűvölőnek?
– Nem.

– De – ne vegye sértésnek – azt már kérdezték öntől, hogy normális?
– Én annak tartom magam… Attól függ, hogy mit nevezünk normálisnak. Szerintem érdekesebb hüllőkkel foglalkozni, mint mondjuk szalvétákat gyűjteni.

– Marta már meg kígyó?
– Kisebb marások, karmolások történtek, de nagyobb baleset szerencsére nem történt a húsz év alatt. Mindegyikre a gyerekemként tekintek. A mi kultúránkban a sátán megtestesítőjének tartják ezeket a hüllőket, míg másutt, például Indiában vagy más távol-keleti népeknél istenítik őket, mindamellett hogy évente több ezren halnak meg mérges kígyók, főként a kobra marása miatt.

– Innen hova költözik a kiállítás?
– Még két-három hétig marad az aradi múzeumban, innen valószínűleg Konstancára, a delfináriumba fogunk menni. Még nincs pontos programunk erre a nyárra, de valószínűleg  egész szezonban ott leszünk majd. 

Pataky Lehel Zsolt