
Letartóztatták az egyik román állampolgárságú romát, aki egy 120 fős csapat tagjaként fizetés nélkül távozott egy spanyolországi vendéglőből, 2000 euróval megkárosítva az éttermet – közölte León tartomány rendőrségi szóvivője.
2017. március 09., 12:332017. március 09., 12:33
2017. március 09., 12:512017. március 09., 12:51
A hatóságok több gyanúsítottat azonosítottak, egyikük már elhagyta Spanyolországot. A szóvivő a nyomozás érdekeire tekintettel nem mondott több információt a roma csoport ügyéről. A tetteseket a térfigyelő kamerák felvételei, a tanúvallomások és a közösségi oldalakon közzétett képek alapján sikerült azonosítani. A rendőrség munkáját segítette Ponferrada városa egyik éttermének tulajdonosa, aki egy fotó alapján felismerte a fizetés nélkül távozók némelyikét. Ezt a vendéglőst 10–15 ezer euró közötti összeggel károsította meg a 200 fős romániai csapat, amely lakodalmat tartott az étteremben.
Az Elconfidencial nevű spanyol portál fényképeket is közölt a gyanúsítottakról, amelyekből kiderül, hogy luxusautókkal járnak, és annak ellenére, hogy a vendéglőkben nem szoktak fizetni, nagy euróköteget tartanak a kezeikben. Egy bembibréi étterembe március 2-án érkezett a 120 fős csapat, akik azt mondták, keresztelőt ünnepelnének. Elő- és főtételt, vizet, üdítőket és 30 üveg whiskyt rendeltek, majd önfeledten mulattak. Valamennyi idő elteltével mintegy vezényszóra a vendéglő kijáratához siettek, gyorsan távoztak, és az utánuk szaladó pincéreket azzal fenyegették, hogy elgázolják őket luxusjárműveikkel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!