Hirdetés

Sörkóstoló és „apró lépések” politikája

„Annak is jelentősége van, hogy egy képviselő milyen nyelven tolmácsolja hozzászólását egy ülésen” – hangoztatta Winkler Gyula európai parlamenti RMDSZ-es képviselő azon a találkozón, amelyre Hargita és Kovászna megyei újságírók egy csoportját hívta meg Brüsszelbe az Európai Parlamentbe.

Jánossy Alíz

2009. február 23., 09:452009. február 23., 09:45

Mint mondta, előfordult már, hogy a tolmács nem pontosan azt fordította, amit a képviselő mondott. Egyébként az újságírók háromnapos brüsszeli tartózkodásuk idején egy napot az Európai Parlament üvegpalotájában tölthettek, itt meghívójukon, Winkler Gyula EP-képviselőn kívül alkalmuk adódott Sógor Csaba EP-képviselővel is találkozni. Betekintést nyerhettek az impozáns üvegpalota falai között zajló munkálatokba, és a zord időjárás ellenére megismerkedhettek a sokszínű belga főváros néhány nevezetességével.

Esős fogadtatás

A kissé döcögősre sikeredett landolás után, illetve a metsző hideg szél és a folyamatosan szemerkélő eső miatt a belga főváros első pillantásra nem keltette barátságos település látszatát. Mindezt ellensúlyozni próbálták útikalauzaink, Turóczki Emese és Csomortáni Hunor – Winkler Gyula néppárti képviselő asszisztensei –, akik tájékozott, minden nevezetességet és minden „jó helyet” ismerő idegenvezetőnek bizonyultak.

Többek közt már az egyórás, a város felé tartó autóbuszozás alatt folyatott csevegésből megtudhattuk, hogy Brüsszelben az eső elől valamelyik „sörbarlangba”, illetve az ugyancsak szép számban előforduló csokoládégyártó „boszorkánykonyhába” érdemes menekülni. Természetesen a művészet iránt érdeklődőknek ott van a Szépművészeti Múzeum, ahol többek közt Eyk- és Bosh-festményeket látni, de itt található Bruegel legismertebb képe, a Betlehem is. De hosszasan lehet időzni a Grand Place környékén lévő impozáns templomokban, vagy a tőzsde körüli zegzugos utcácskákban.

Ám, ha történetesen április–május környékén jártunk volna ott, még a királyi botanikus kert üvegházában is sétálhattunk volna, ami egy évben mindössze egy hónapig nyitott a látogatók előtt. De sétálgathattunk volna bármelyik vonzó kis parkban, amiben szintén bővelkedik a belga főváros. Nem így történt, mivel mi éppen februárban jártunk ott, a hideg szél tépte ki a kezünkből az ernyőket, és az időnként havas esőre váltó „kéretlen zuhany” inkább arra sarkallt: mindegy hová megyünk, csak meleg legyen és tovább ne ázzunk.

Sörkóstoló a Delirium Tremensben

Miután utazótáskáinktól megszabadultunk szálláshelyünkön, a Grand Place közelében lévő Szent Miklós (St. Nicolas) Szállodában, néhányan a keskeny, macskaköves utca túloldalán lévő Celtic nevű ír kocsmát vettük célba. Itt megtudhattuk, hogy két és fél euróért kávézhatunk, és ha szénsavas ásványvizet is kérünk, további majdnem háromeurónyi összeggel lesz vékonyabb a pénztárcánk.

Azonban a három deci csapolt sört mindössze egy euróért mérték, így nem véletlenül állapítottuk meg: Brüsszelben érdemesebb sört fogyasztani, mint kávét vagy ásványvizet. A régi belváros zegzugos utcáin – továbbra is szélben és szakadó esőben – kutyafuttában vetettünk egy-egy pillantást mindarra a nevezetességre, ahová érdemes még visszatérni. Aztán Delirium Tremens nevű, Brüsszel egyik nevezetes „sörbarlangjában” kötöttünk ki.

Itt az első szembetűnő furcsaság az, hogy egy légtérben van a dohányzóknak, illetve nem dohányzóknak fenntartott rész. Pontosabban a nemdohányzó részleg – ahol fölöttébb kevesen foglaltak helyet – mindössze néhány lépcsőfoknyi megemelt padlórészen helyezkedik el, míg a dohányzók ugyanabban a teremben füstölhetnek, csak az alacsonyabb szinten. Tudva, hogy a füst mindig felfelé száll, többen is kissé furcsának találták ezt az elosztást.

Főleg annak ismeretében, hogy éppen Brüsszelből mennyire szigorú megszorításokat diktálnak a hazai vendéglátó-ipari egységeknek a dohányzó- és nemdohányzó helyiségek elkülönítésére. Amúgy a kocsma kellően sörszagú és füstös, a vendégek méretes söröshordók melletti bárszékeken fogyaszthatják a folyékony kenyeret. A belső dizájnt sem viszik túlzásba: sűrűn egymás mellé rakott sörtálcák díszítik a falakat és a plafont. A belga sörök azonban kitűnőek, és a Delirium Tremensben a több mint 170 oldalas sörlapon 2500 fajtát kínálnak, amiből állandó jelleggel 2004 féle rendelhető.

A gazdag választék a Guinnes Rekordok könyvébe is bejuttatta a belga kocsmát 2004-ben, amikor összeszámolták a pincében található sörmárkákat és éppen 2004 félét találtak. Egyébként az itallapról többek közt olyan „nyalánkságok” rendelhetők, mint a grapefruitból készülő Pink Killer, vagy a kókusztej ízű és állagú Mangozó, illetve a „fejbevágós”, kilenc százalék alkoholtartalmú La Guillotine. Mellesleg, ugyanennyi az alkoholtartalma a kocsma nevét viselő Delirium Tremens sörnek is, ami majdnem kétszer annyi alkoholt tartalmaz, mint a nálunk közkedvelt Csíki sör. A román sörmárkák közül azonban csupán az Ursus található meg az itallapon.

Zajlik az élet az üvegpalotában

„Annak is jelentősége van, hogy egy képviselő milyen nyelven tolmácsolja hozzászólását egy ülésen. Például a kisebbségi kérdések vitájának előkészületében magyarul szóltam hozzá, máskor, amikor a gazdasági válsággal kapcsolatos véleményemet mondtam el, angolul szóltam. De amikor az otthoni költségvetés végrehajtásáról volt szó, románul beszéltem” – fejtegette Winkler Gyula néppárti képviselő brüsszeli látogatásunk másnapján, amikor az Európai Parlament üvegpalotájának mindennapjaiba tekinthettünk be.

A képviselő fejtegetésében arra is kitért, hogy mindamellett, hogy valamennyi képviselő igyekszik kihasználni az anyanyelven szólás lehetőségét az Európai Parlamentben, a mondandójuk pontos megértése végett, sokszor idegen nyelven szólnak, mert nem egy példa volt rá, hogy a tolmács pontatlanul fordított. A székely autonómiatörekvések kapcsán Winkler kifejtette, hogy meglehetősen megoszlanak a tagállamok képviselőinek véleményei úgy általában a kisebbségi kérdéssel kapcsolatosan.

„A nullától a területi autonómiáig nagyon sok lehetőség van, fontos viszont egyértelműen és világosan megfogalmazni, hogy mit is akarunk” – hangoztatta Winkler, kifejtve, hogy léteznek tagállamok, amelyek egyszerűen nem ismerik el az etnikai kisebbségek létét, míg mások kulturális, területi, közösségi autonómiát biztosítanak az országban élő kisebbségeknek. A tagállamok érdektelenségét példázandó azt a nemrég, kisebbségi ügyekben lezajlott vitát hozta fel, amelyen néhány kisebbségi képviselő, illetve néhány kisebbségi kérdésekben érintett többségi nemzet képviselői vettek részt.

A vitáról azonban távol maradtak azon gazdaságilag fejlett tagállamok képviselői, akik gazdasági okokból indíttatva létrehozták az Európai Uniót. Ettől függetlenül Winkler Gyula és Sógor Csaba néppárti képviselő igyekszik minden lehetőséget megragadni arra, hogy felkeltse a még érdektelen tagállamok képviselőinek érdeklődését a kisebbségi kérdések iránt. Többek közt megígérték, hogy továbbítják az Európai Parlamenthez a sepsiszentgyörgyi tiltakozó felvonulás alkalmából megfogalmazott tízpontos petíciót.

Míg Winkler elsősorban a Székelyföld gazdasági fellendülésében, a pályázati lehetőségek hatékonyabb kihasználásában látja a járható utat az autonómia felé, addig Sógor a maga módján lobbizik. Többek közt az újságírók európai parlamenti látogatásának délutánján megemlékezést szervezett a Bolyai Egyetem megszüntetéséről. Mint utóbb kiderült, a román pártok képviselői nem fogadták kitörő lelkesedéssel a filmmel, előadásokkal dokumentált rendezvényt.

A közelgő európai parlamenti választások kapcsán mindkét képviselő kifejtette, hogy vállalják a megmérettetést Tőkés Lászlóval közös listán, amennyiben bejutó helyet kapnak a listán.

Bárki meglátogathatja az Európai Parlamentet

Az európai parlamenti látogatáson kiderült, hogy különösebb meghívó, vagy „befolyásos személy” közbenjárása nélkül is meglátogatható az EP brüsszeli épülete. Az érdeklődőnek mindössze annyit kell tennie, hogy látogatási szándékát jelzi bármelyik munkanapon tíz órakor valamelyik bejárati kapunál. Ezután a röptéri beszállásoknál szokásos biztonsági ellenőrzésnek kell alávetnie magát és táskáját, majd egy kísérő akár anyanyelvén tájékoztatja a fontosabb tudnivalókról, és megtekintheti az üléstermet, ahol a fontos döntések születnek.

A tájékoztatóból többek közt megtudhatja, hogy az Európai Unió intézményei három ország három városának három épületében vannak. Hogy Brüsszel és Strasbourg között havonta ingáznak a képviselők, ugyanis a plenáris üléseket Strasbourgban tartják, míg minden egyéb munkálatot Brüsszelben végeznek, Luxemburgban pedig gyakorlatilag az adminisztráció dolgozik.

De megtudható az is, hogy a parlamentben jelenleg 785 képviselő tevékenykedik, és ehhez hozzáadva a személyenkénti legalább háromfős asszisztenciát, a létszám 5-6000 fősre duzzad. Hogy sokak számára meghökkentőnek tűnhet a hatalmas apparátus, a rengeteg utazás, három épület fenntartása? Előfordulhat.

Azonban arról is felvilágosítanak, hogy éppen a demokrácia az okozója a pazarlásnak, ugyanis senkit nem sérthetnek meg azzal, hogy esetleg egy helyszínre, egy épületbe vonják össze az egész tevékenységet. Egyébként Winkler szerint voltak már erről is tárgyalások, de az is igaz, hogy az Európai Parlamentben „nem a kis lépések, hanem az apró lépések taktikájával” lehet eredményt elérni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés